Hírek

Átlépte a húszezret, és folyamatosan emelkedik a Debreceni Egyetem regisztrált alumni tagjainak száma. Az Alumni Központ célja, hogy az egykori hallgatók évek múltán is élő, aktív kapcsolatban maradjanak az Alma materrel.

A Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet, a Távérzékelési Szolgáltató Központ, valamint az UD Medservices Koordinációs Központ létrehozásáról határozott a Szenátus márciusi ülésén. A testület döntött a 2018. évi belső költségvetésről is.

Bajnoki mérkőzések, edzések, küzdelem és győzelem – a Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának mindennapjait örökítette meg a Multimédia és E-learning Technikai Központ. A kisfilm bemutatja a legnépesebb szakosztályokat a labdarúgástól a cheerlederekig.

Bevezessék-e a magyar iskolákban a lövészet tantárgyat? Tiltsák-e ki a mobiltelefonokat az osztálytermekből? – aktuális témákról vitatkoztak, ráadásul német nyelven a régió középiskolásai a Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorlójában.

Háromoldalú stratégiai keretszerződést írt alá a Debreceni Egyetem, a város és az ITK Holding Zrt. A megállapodás keretében új kihelyezett tanszék létrehozását tervezik, és duális képzést is indítanának.

Az ortopédia, a traumatológia, a sportorvoslás és a geriátria lesznek a központi témái a 7. Debreceni Reumatológiai Oktatási Programnak. A Debreceni Egyetem országos hírű kongresszusát március 22-24. között tartják a Kölcsey Központban.

A Debreceni Egyetem fogorvostan-hallgatói is csatlakoznak ahhoz a kezdeményezéshez, amely a szájhigiéné és a rendszeres fogászati ellenőrzés fontosságára hívja fel a figyelmet március 20-án, kedden az Egészséges Száj Napján.

Négy arany- és egy ezüstérmet zsebeltek be a Debreceni Egyetem gyakorlóiskoláinak tornászai és dobogóra álltak kosaras fiúk is az országos döntőn. Remekeltek a finálén a futsalos fiúk és első helyen jutottak a megyei fordulóba a röplabdás lányok.

A közelmúltban mutatták be Glant Tibor, az Angol-Amerikai Intézet docensének a Szent Korona amerikai kalandjairól, 40 évvel ezelőtti hazatéréséről szóló kötetét. Szerdán a Science Café közönsége is megismerheti a könyv kulisszatitkait.

Az influenza figyelőszolgálat legfrissebb jelentései alapján Hajdú-Bihar megyében tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma, ezért megszűnt a látogatási tilalom a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban.

A Debreceni Egyetem több professzora és oktatója vehetett át rangos kitüntetést az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelgő nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából.

Speciális, úgynevezett kenguruzó széket kapott ajándékba a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika koraszülött intenzív osztálya a British Telecom debreceni irodájától. Az adomány a babáknak és mamáknak is komfortosabbá teszi a közvetlen érintkezést.

Hétpontos győzelmet arattak a DEAC férfi kosárlabdázói Pécsett, három focicsapatunk pedig összesen hét pontot gyűjtött a hétvégén. Nem sikerült viszont a bravúr a futsalosoknak, a röpis lányoknak és a férfi kézilabdázóknak sem.

Az intézmény csaknem 100 dolgozója vehetett át elismerést a Debreceni Egyetemen az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen.

DEAC hírek

Kiélezett mérkőzésen 82-81 arányú győzelmet aratott a DEAC kosárlabdacsapata a KK Joker otthonában. Annak ellenére, hogy Andjelko Mandics együttese négy nap alatt negyedik edzőmeccsét játszotta,

The post Egypontos sikerrel zárta a vajdasági túrát a DEAC appeared first on DEAC.

Jól küzdött a Debreceni Egyetem gárdája, de hosszabbítás után vereséget szenvedett. Nem kedvezett az időjárás a szombat délutáni MOL Magyar Kupa-meccsnek a Dóczy József utcán,

The post A BVSC jutott a következő körbe appeared first on DEAC.

A DEAC U14-es csapata háromgólos vereséggel zárta szombaton a Monor elleni összecsapást. Nagyarányú győzelemmel hangolódott a még veretlen Monor elleni mérkőzésre Bereczki Tamás együttese, amely

The post Csak szépítésre futotta erőnkből appeared first on DEAC.

Képgalériák