Kelet-Magyarország legnagyobb nyári zenei eseménye idén teljes kapacitással jelentkezik újra, a szervezők ismét százezres látogatószámban bíznak. A Debreceni Egyetem a korábbiaknál nagyobb területen, új helyszínen, a nemzetköziesítést fókuszba állítva mutatkozik be az idei Campus Fesztiválon.
Hírek kancellár címkével
Magasabb vezetői pályázatokat rangsorolt, címek és kitüntetések adományozásáról szavazott, valamint döntött a kari struktúra módosításáról a Debreceni Egyetem Szenátusa. A testület júniusi ülésén határozott a karok következő tanévre vonatkozó képzési programjairól is.
Pedagógusnap alkalmából rendezett ünnepséget a Debreceni Egyetem az Aulában. Az eseményen Klebelsberg Kunó-díjjal, a Debreceni Egyetem Tanárképzéséért-díjjal, valamint Jausz Béla-díjjal ismerték el a DE gyakorlóiskoláiban és partnerintézményeiben oktató pedagógusok munkáját
Több mint 30 ezren látogattak el az ország legnagyobb autó-és járműipari seregszemléjére, ahol kétszáz új autó, kamionok, veteránautók, harcjárművek, autóbuszok, és kaszkadőrmutatványok szórakoztatták a közönséget. A Debrecen Drive konferenciáján a Debreceni Egyetem járműipari célkitűzéseit és kutatási irányait is megismerhették a résztvevők.
Nyolcvanöt előadás hangzik el a reumatológia, az immunológiai és a határterületek betegségeinek terápiás lehetőségeiről az idei Debreceni Reumatológiai Oktatási Programon (DROP). A háromnapos tanácskozáson mintegy 400 szakember vesz részt. A 9. alkalommal megrendezett kongresszus megnyitóját kedd este tartották a Kölcsey Központban.
Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram néven indít szervezeti egységek közötti sportos vetélkedést az intézmény és a DEAC Szabadidősport Szakosztálya. A cél egy jó hangulatú, pozitív, motiváló közösség létrehozása, emellett pedig minden hónapban kiderül, melyik szervezeti egység volt a legsportosabb, legaktívabb.
Rektorhelyettesi pályázatok rangsorolásáról, új kutató központ létrehozásáról, képzések indításáról, valamint a karok és egyéb szervezeti egységek működési és üzleti tervéről szavazott a Debreceni Egyetem Szenátusa áprilisi ülésén. A testület döntése nyomán M. Tóth Ildikó Sajtóközpont néven folytatja munkáját a Sajtóiroda.
Pontosan 100 nap múlva kezdődik az Európai Egyetemi Játékok (EUG – European Universities Games) 2022-es viadala a lengyelországi Lodz-ban. A Debreceni Egyetem különítménye összeállt, az intézmény négy sportágban mintegy 40 sportolóval képviselteti magát a július 17-én kezdődő játékokon.
A Debreceni Egyetemnek, az intézménnyel együttműködő cégeknek és a DE hallgatóinak egyaránt kedvező tapasztalatai vannak a folyamatosan bővülő gyakornoki- és duális képzési programokról – derült ki a témában rendezett csütörtöki fórumon.
Együttműködésre hívta a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány, az Egyetem a város és a történelmi egyházak vezetőit, hogy összefogva, a közösség erejével, együtt segítsenek az ukrán-orosz konfliktus miatt bajbajutott embereknek. Május 6-án nagyszabású segélykoncertet rendeznek adománygyűjtéssel egybekötve.