Hírek

Bemutatták a Debreceni Egyetemen végzett első magyarországi tüdőér-tágítás felvételeit. A nemzetközi orvoscsoport július 15-én két tüdőembólián átesett betegen hajtotta végre a beavatkozást a Klinikai Központban. ​

A Debreceni Egyetem három professzora is teljesítette a kvalifikációs szintidőt, így indulási jogot szerzett a budapesti 17. FINA vizes világbajnokságon a szenior úszók versenyére. Augusztus 15-e és 20-a között több számban állnak majd rajthoz.

Csaknem ezer hazai és határon túli hallgató, két nap sport, három versenyszám – szerdán ért véget a kilencedik Campus Sportfesztivál. A legtöbb egyetemistát és főiskolást idén is a futballtorna vonzotta.

Négy nap, kétezer négyzetméter, 30 egyetemi egység, 250 közreműködő, 40 színpadi produkció – ez számokban az Egyetem Tér a Campus Fesztiválon. Először „települ ki” a könyvtár és a nigériai hallgatók Búzadara slágerét is hallhatja a közönség péntek este.

A termőföldtől egészen az asztalig nyomon követi majd a Debreceni Egyetemen megtermelt terményeket a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar egy GINOP-pályázat támogatásával.

A Debreceni Egyetemen létrejött betegellátó intézményről beszélt az integrációt koordináló 8 fős Egészségügyi Irányító Testület két tagja: Berényi Ervin, a Klinikai Központ elnöke és Lampé Zsolt, a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház főigazgatója a Debrecen Televízió Köz-ügy című műsorában.

Magyarországon először a Debreceni Egyetemen végeztek ballonos tüdőverőér-tágítást. A nemzetközi team által szombaton a Klinikai Központban végrehajtott beavatkozással két betegnél csökkentették a tüdőerekben lévő magas nyomást.

Több mint kétszázan ismerkednek a magyar nyelvvel, kultúrával, történelemmel az elkövetkező hetekben a Debreceni Egyetemen, ahol július 17-én ünnepélyes megnyitóval és faültetéssel kezdődött meg az idei, 90. Nyári Egyetem.

Idén is bemutatkozik a Campus Fesztiválon a Debreceni Egyetem: az Egyetem Tér fesztiválhelyszínen a karok, intézetek, tanszékek programjai mellett színes színpadi kínálat várja az érdeklődőket.

Rugalmasabb, feszesebb, egészségesebb szövetek – a változó korban lévő és a szülésen átesett nőkön is segíthet a Mona Lisa Touch nevű hüvelyregeneráló lézer. A fájdalommentes kezelést hazánkban először a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában lehet kipróbálni.

Bronzérmes lett női 100 méteres gátfutásban a bydgoszczi U23-as atlétikai Európa-bajnokságon a Debreceni Egyetem Természettudományi Karának hallgatója, Kozák Luca.

Már csak pár nap van hátra a nyár egyik legnagyobb sporteseményéig, a Campus Sportfesztiválig, amelyre eddig több mint 100 határon túli magyar versenyző nevezett, s belföldről is egyre több az érdeklődő.

A ponthatárok kihirdetése után leendő egyetemisták ezrei igényelnek kollégiumi elhelyezést. A Debreceni Egyetem a lakhatásban is segítséget nyújt a leendő elsősöknek: 13 kollégium 1208 férőhelyére pályázhatnak a gólyák.

Együttműködő partnere az egyetemnek? Foglalkoztat jelenlegi, vagy már végzett hallgatót? Támogatja az intézmény céljait, törekvéseit? Lépjen a vállalatóriások nyomába, és pályázzon a Debreceni Egyetem rangos elismerésére!

DEAC hírek

Szombaton 17 órától fogadjuk a Loki második csapatát. Eredetileg május 12-én délután öt órakor rendezték volna meg az NB III Északkeleti csoport 28. fordulójában a

The post Egy nappal korábban játszunk appeared first on DEAC.

U14-es lányaink domináns, szép focival győzték le a hét utolsó napján a várdai hölgykoszorút. Már csak két csapat harcol a bajnoki címért, Harcsa Csaba alakulata

The post Anyák napi gólgála appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem támadója aláírta szerződését a 2024/2025-ös idényre. Az Erste Liga következő kiírásában is klubunkat erősíti a huszonegy esztendős jégkorongozó, Mihalik András. A támadó

The post Mihalik András: újabb szezon a DEAC-ban appeared first on DEAC.

Képgalériák