Hírek

A vírusok és a járványok mindig próbára tették az emberiséget és a tudományt. A betegségek történetében azonban előbukkan egy visszatérő jelenség: az emberi magatartás.

A járvány idején kialakult szokatlan helyzetben új szolgáltatásokat kínál a hallgatóknak és dolgozóknak a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja (DEMEK).

A yoUDay is bekerült a Maradj Otthon! Fesztivál programjába. Több mint tízezren látták egy nap alatt a Debreceni Egyetem tavalyi teltházas évindító stadionshowjának rövidített összefoglalóját a legnagyobb közösségi felületen.

Új oktatási szemléltető eszközökkel és 500 tölgy facsemetével gazdagodott a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma. A taneszközök a mezőgazdasági géptan megértésében segítik majd a diákokat. Az intézmény a következő tanévben bővíti oktatási kínálatát is.

A mezőgazdasági munkák a tervezett módon zajlanak a földeken. A járványügyi veszélyhelyzet egyelőre nem okozott nagyobb fennakadást a munkák elvégzésében. A Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság főigazgató-helyettesét a járvány hatásairól kérdeztük.

Folyamatosan érkeznek a szállítmányok a Debreceni Egyetemre. Péntek délelőtt több ezer maszkot, kesztyűt és védőruhát szállítottak az intézmény központi raktárába. A védőfelszereléseket a klinikák és az egyetemi kórház orvosai, egészségügyi dolgozói kapják meg.

Az irodai munkát végzők jelentős része a koronavírus felbukkanása előtt szinte csak a munkába járás során végzett némi testmozgást. A most otthonról dolgozók közül sokan még ennyi erőfeszítést sem tesznek. Elsősorban nekik igyekeznek segíteni a Debreceni Egyetem Sportorvosi Tanszékének munkatársai.

Minden érkező beteget előszűrnek a Kenézy Gyula Egyetemi Kórháznál felállított katonai sátorban. A lázmérés és a kikérdezés alapján a fertőzésgyanús pácienseket elkülönítve kezelik. A kihelyezett másik sátorban pedig az ellátáson átesett, hazainduló betegek várakozhatnak.

Míg a koronavírus-járvány magyarországi kezdetén néha elfogytak az alapvető élelmiszerek a boltokból, addig mostanra komolyabb tartalékok kezdenek felhalmozódni a termelőknél. A szakemberek szerint mennyiségi és minőségi szempontból is folyamatos lesz az élelmiszer-ellátás.

Bár a járványhelyzet miatt hetek óta zárva tart a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára, az olvasóknak, kutatóknak nem kell nélkülözniük a DEENK szolgáltatásait, hiszen azok nagy része mára online is elérhető. A tapasztalatok azt mutatják, nem csökken a könyvtár „látogatóinak" száma.

A járványhelyzet felgyorsíthatja az új kommunikációs megoldások alkalmazását az egészségügyben. A Debreceni Egyetem például egy korábban már tervezett telemedicina szolgáltatás, a Virtuális Ambulancia gyorsabb bevezetésével reagál a megváltozott helyzetre.

Hogyan választja ki utódai megfelelő nevelőszüleit, azaz gazdamadarát a kakukk? Erre a kérdésre keresték a választ a Debreceni Egyetem viselkedésökológusai. A meglepő eredményt hozó kutatást a neves Nature lapcsaládhoz tartozó Scientific Reports-ban publikálták a szakemberek.

A Fiatal Kutatók Akadémiája (FKA) Tagválasztási Bizottsága legutóbbi ülésén az FKA tagjai sorába fogadta Gacsályi-Bába Barbarát, a Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszék adjunktusát. Így már hárman is képviselik a tudományos testületben a Debreceni Egyetemet (DE).

Az egészséges kismamák nem fogékonyabbak a fertőzésre, és amennyiben megfertőződnek, az nem okoz súlyosabb tüneteket. A DE Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója, valamint a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály főorvosa ad tanácsokat.

DEAC hírek

Kiélezett mérkőzésen 82-81 arányú győzelmet aratott a DEAC kosárlabdacsapata a KK Joker otthonában. Annak ellenére, hogy Andjelko Mandics együttese négy nap alatt negyedik edzőmeccsét játszotta,

The post Egypontos sikerrel zárta a vajdasági túrát a DEAC appeared first on DEAC.

Jól küzdött a Debreceni Egyetem gárdája, de hosszabbítás után vereséget szenvedett. Nem kedvezett az időjárás a szombat délutáni MOL Magyar Kupa-meccsnek a Dóczy József utcán,

The post A BVSC jutott a következő körbe appeared first on DEAC.

A DEAC U14-es csapata háromgólos vereséggel zárta szombaton a Monor elleni összecsapást. Nagyarányú győzelemmel hangolódott a még veretlen Monor elleni mérkőzésre Bereczki Tamás együttese, amely

The post Csak szépítésre futotta erőnkből appeared first on DEAC.

Képgalériák