Négyes ikrek, yoUDay, Tisza szobor, új halfaj, elektromos virágkocsi – több mint ötezerszer adott hírt tavaly a média arról, mi történik a Debreceni Egyetemen.
Hírek természettudomány címkével
A Debreceni Egyetem kutatói is részt vesznek abban a nemzetközi kutatócsoportban, amely a cigányság európai helyzetét feltáró kötet létrehozását készíti elő.
A német Senckenberg Biodiversity and Climate Research Centre klímakutató intézet szimpóziumán mutatták be kutatásukat a Debreceni Egyetem ökológusai.
A Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának főigazgatója mutatta be a Nemzeti Víztudományi Programot csütörtökön a Debreceni Hidrobiológus Fórumon.
Több ország szakemberei – köztük az MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoportjának tagjai – dolgoztak együtt az eurázsiai és észak-afrikai sztyeppék biodiverzitását ismertető egyedülálló tanulmányköteten.
KIOF, DExpo, doktoravató, Kézilabda Kapusedzői Konferencia – az egyetem legfontosabb eseményeiről tudósított novemberben is a Díszudvar magazin.
Antal László hidrobiológus és Kardos Ádám fizikus magyar tudomány kategóriában kapott Junior Prima díjat. Az elismeréseket kedden adták át a Magyar Tudományos Akadémia székházában.
Az egészség-, az élelmiszeripar, a mezőgazdaság és az orvostudomány is hasznosítja azokat a kutatási eredményeket, melyeket a Debreceni Egyetem biotechnológiával foglalkozó kutatócsoportjai értek el.
iTT Kutathatsz – ezzel a címmel tartott természettudományos és mérnöki fesztivált leendő hallgatóinak a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. Több száz diák vett részt a rendezvényen.
A földcsuszamlások megelőzésére dolgoztak ki előrejelző és költségallokációs rendszert a Debreceni Egyetem szakemberei egy nemzetközi projekt résztvevőjeként.
Konzervációbiológiai kutatásaival nyert a Természettudományi és Technológiai Kar Ökológiai Tanszékének munkatársa, Radócz Szilvia a Stephen W. Kuffler Alapítvány nemzetközi pályázatán.
A természettudományi képzést és tehetséggondozást elősegítő megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara a hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziummal.
A szerves kémia területén végzett kiemelkedő munkásságáért Bruckner Győző-díjat kapott Bokor Éva, a Debreceni Egyetem Szerves Kémiai Tanszékének adjunktusa.
A Debreceni Egyetem Víz- és Környezetgazdálkodási Intézetének tudományos segédmunkatársa, Riczu Péter nyerte el idén a Wolfgang Kessler-díjat doktori kategóriában.
Hallgatók és leendő munkáltatóik találkoztak a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar (TTK) rendezvényén – részletek az FM90 Campus Rádióban.
A Természettudományi és Technológiai Kar tizenhat ipari partnere – köztük a duális képzésekben résztvevő hat vállalat – mutatkozott be a hallgatóknak a kar 6. Szakmai Napján.
A tüzek élővilágra gyakorolt hatásáról írt cikkével első díjat nyert az MTA és a Tudományos Ismerterjesztő Társulat pályázatán Valkó Orsolya, a DE TTK Ökológiai Tanszék adjunktusa.
Manninger Rezső Emlékérmet kapott a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Biomérnöki Tanszékének vezetője, Karaffa Levente.
Harmadik helyezést ért el a publikációk bírálatait követő rendszer rangsorában a hazai bírálók között a DE TTK Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék vezetője.
A résztvevő csaknem száz hazai és határon túli természettudományokat tanító pedagógus közül negyvenen jutottak tovább a Science on Stage 2017-es nemzetközi versenyére, amelynek – a mostani válogatóhoz hasonlóan – Debrecen ad majd otthont.
A bölcsészettudományi, jogi és természettudományi Karok egykor végzett hallgatóit köszöntötték vasárnap a Debreceni Egyetemen.
A Kémia épületbe „költözött” a Tisza és a Sajó. A Debreceni Egyetem folyóvizes kutatólaboratóriumában olyan új módszereket keresnek a kutatók, amelyek az árvízi védekezésben segíthetnek – részletek az FM90 Campus Rádióban.
Csaknem száz hazai és határon túli természettudományokat tanító pedagógus mutatkozik be a „Magyar Science on Stage 2016” háromnapos programsorozatán, amelyet október 7-9. között rendeznek az Agóra Tudományos Élményközpontban.
Mintegy 55 millió forintból alakították ki a Természettudományi és Technológiai Kar Szerves Kémiai Tanszékének új hallgatói laboratóriumát a Kémia épületben, a Gyógyszerésztudományi Kar által korábban használt helyiségekből.
Ebben a tanévben is folytatódik a Science Café, a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő előadássorozata a Libri Könyvesboltban.