Hírek

A Debreceni Egyetemen tett látogatást a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (International Basketball Federation - FIBA) főtitkára, Andreas Zagklis, aki a 3x3-as kosárlabda Youth Festival tornára és a World Tourra érkezett Debrecenbe. A főtitkárt Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár fogadta.

A koronavírus-fertőzéssel, illetve az éghajlatváltozás miatt kialakuló új betegségekkel kapcsolatos ellátási feladatokat is megvitatják a sürgősségi szakemberek a szeptember 4-én kezdődő kétnapos tanácskozáson. A Sürgősségi Orvostani Fórum egyik szervezője a Debreceni Egyetem.

Tanítsunk Magyarországért tábort szervezett a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központja. A programban részt vevő gyerekek az őket segítő egyetemista mentorok mellett a Debreceni Egyetemmel és a Böszörményi úti campusszal is megismerkedhettek.

A helyi multinacionális vállalatokról, a céges munkakörnyezetről kaphattak átfogó képet a Debreceni Egyetem és a Debrecen BSC Kerekasztal által szervezett workshopon a középiskolai pedagógusok. A megszerzett tudás átadásával hozzájárulhatnak a diákok, hallgatók térségben maradásához.

Steril mikroalga biomassza létrehozására alkalmas zárt rendszerű fotofermentációs berendezés kifejlesztésére hozott létre konzorciumot a Debreceni Egyetem ipari partnereivel, a Zolend Kft-vel és az Albitech Kft-vel.

Szigorú egészségügyi óvintézkedések mellett augusztus 24-én elkezdődött a Debreceni Egyetem gólyatábora. A szervezők a jó hangulat megteremtésén túl a járványügyi szabályok betartására is fokozottan figyelnek.

Fokozott óvintézkedések mellett szervezte meg nyári táborát a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A megelőzés mellett a koronavírus-járványhoz kapcsolódó kutatási témák révén is foglalkoznak a megbetegedéssel a leendő természettudományi szakemberek a héten.

Ötmillió 700 ezer forint gyűlt össze DE KK Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet javára az augusztus 22-én megrendezett Richter Egészségváros programon. Az adományból defibrillátort és gyermekfogászati széket vásárol az intézet.

A Debreceni Egyetem által kidolgozott új szakok kerültek a felsőoktatási képzéseket tartalmazó kormányrendeletbe, amely a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben.

A Debreceni Egyetem 6 milliárd 250 millió forintot kap a 2020. évi Tématerületi Kiválósági Program keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból. Ez a legnagyobb támogatás a 27 hazai tudományos intézménynek kutatásra nyújtott, összesen 43,9 milliárd forintból.

Négy nap, hatezer négyzetméternyi terület, huszonnégyezer maszk, több mint száz kiállító. Augusztus 18-21. között szigorú egészségügyi intézkedések mellett rendezik meg a XXIX. Farmer Expót a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán.

A Debreceni Egyetem több munkatársa is állami elismerést vehetett át augusztus 20-a alkalmából az agrárminisztertől. A koronavírus-járvány miatt most adták át a március 15-ei kitüntetéseket is.

A Debreceni Egyetem Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetét támogatják a szombati, Richter Egészségváros programmal. A gyógyszergyár kétmillió forintos adományát, illetve a rendezvényen összegyűlt összeget defibrillátor és gyermekfogászati szék vásárlására fordítják.

Az idei felsőoktatási pótfelvételi eljárásban összesen 884-en adták be 986 képzésre a jelentkezésüket a Debreceni Egyetemen, ezzel a hazai egyetemek közül a DE volt a legnépszerűbb. Az intézmény augusztus végén közli majd azt, hogy hány jelentkezőt vettek fel.

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák