Hírek

Az emberekkel való bánásmódot, a segítés, gondoskodás képességét sajátíthatják el a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának szociális munkás duális képzésén tanuló hallgatók. A szakmai tudás mellett karrierlehetőséget is kínálnak nekik a gyakorlati képzéseknek helyt adó partnerintézmények.

A nyelvtanulás mellett a koreai kultúrát és gasztronómiát is megismerhetik azok, akik csatlakoznak a Debreceni Nyári Egyetem keretei között működő Debreceni Szedzsong Király Intézet kurzusaihoz.

A Debreceni Egyetem kancellárját, Bács Zoltánt választotta alelnöknek tisztújító ülésén a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS). Az elnökségben helyet kapott Molnár Dániel, a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke, a DE hallgatója is.

A hagyományos képzési formában kezdi meg a 2020/2021-es tanévet a Debreceni Egyetem – jelentette ki Szilvássy Zoltán rektor. Az egyetemi vezető kifejtette: az intézmény mindent megtesz, hogy az aktuális járványügyi szabályok betartásával megelőzze a megbetegedések további terjedését.

Hajós Alfréd Aranyplakett kitüntetésben részesült a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Sportgazdasági és -menedzsment Intézetének egyetemi tanára, Borbély Attila. A szakember Szabó Tündétől, az EMMI sportért felelős államtitkárától vette át az elismerést a MEFS díjátadó ünnepségén.

A DE Szolnok Campusszal együttműködésben a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának több mint hetven diákja töltötte szakmai gyakorlatát a helyi egészségügyi intézményekben. Dietetikus-, gyógytornász- és népegészségügyiellenőr-hallgatók bővíthették szakmai tudásukat a szolnoki kórházakban.

A Debreceni Egyetem is szerepel majd a 2020-as Csodás Magyarország kampányfilmben, amelyet a napokban forgattak a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából a cívisvárosban.

Augusztusban is folytatódnak a Debreceni Egyetem pedagógus-továbbképzési programjai. Hét képzés keretében ismerkedhetnek meg a térség pedagógusai a legújabb oktatási technikákkal és módszertani eszközökkel.

Az 1979-1980-as szezonban remekül sikerült a Debreceni Universitas Sport Egyesület debütálása. Az akkori csapat játékosai ismét találkoztak, és közösen elevenítették fel az emlékezetes idényt.

Hamarosan végéhez ér a nyelvvizsga hiánya miatt visszatartott diplomák kiadása a Debreceni Egyetemen. Az intézmény több mint 11 ezer ilyen oklevelet juttat el az egykori hallgatóknak, csaknem 1500 diploma vár még a gazdájára.

A fiatal kézilabda játékvezetők mentális képességeivel kapcsolatban készített felmérést a Debreceni Egyetem. A kutatás eredményéről tizenkét oldalas tanulmány jelent meg, tapasztalatait a hazai és a nemzetközi kézilabda szövetség is hasznosítja majd a képzéseiben.

Városi rangadót játszik az egyetemi labdarúgócsapat a másodosztályú bajnokságban. A Merkantil Bank Liga második fordulójában a DEAC a tavaly még az első osztályban szereplő DVSC ellen lép pályára augusztus 5-én.

Véget ért a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának támogatásával, a Jövő Művészetéért Alapítvány által indított kritikaíró pályázat, melynek végeredményét a napokban hirdették ki. A legjobbnak ítélt írások nyomtatásban is megjelennek.

A Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikája a koraszülöttek fizikai és idegrendszeri fejlődését segítő textil eszközöket kapott az Alapítvány az Alapítványokért Plüss Kommandójától. A több mint egy millió forint értékű adományt pénteken adta át.

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák