Hírek

Nyílt napokon mutatja be a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, hogy mit lehet náluk tanulni. Az online formában sorra kerülő rendezvényeken szinte minden megtudható az ÁJK-s képzésekről.

Laura Zoé született elsőként az új évben a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. A kislány január elsején 1 óra 40 perckor természetes úton jött a világra.

Két vezetői kinevezést adott át szilveszterkor a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnöke. 2022. január 1-jétől a DE KK Fürdőgyógyászati Centrum irányítását Cserháti Györgyi, a DE KK Egyetemi Gyógyszertár intézetvezető főgyógyszerészi feladatait pedig Buchholcz Gyula látja el.

Kijelölte az 5-11 éves korosztály második körös, azaz ismétlő oltásának helyszínét a Debreceni Egyetem Klinikai Központja.

Az új év első munkanapjától változik a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bethlen utcai Járóbeteg Szakellátási Központjában működő oltópont nyitva tartása.

A Debreceni Egyetem 2022 szeptemberében induló képzéseiről, széleskörű kínálatáról kaphatnak részletes információkat a most megjelent felvételi tájékoztatóban a továbbtanulás előtt álló diákok. Ezzel a DE-n is megkezdődött az általános felvételi eljárás.

A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat elnyert hallgatókat köszöntötték a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán. A Kari Tanács ülésének keretében rendezett ünnepségen négy hallgató kapta meg az egyik legrangosabb felsőoktatási elismerést.

Ajándékkal kedveskedtek Debrecen Haláp városrészében rossz körülmények között élő gyerekeknek a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának munkatársai, hallgatói, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar Növénytani Tanszékének dolgozói.

Korszerűsítették a tananyagot, felülvizsgálták a képzési programot, nemzetközi előadásokat, konferenciákat szerveztek a Gyógyszerésztudományi Karon egy uniós pályázat támogatásával. A tapasztalatok, eredmények a képzés fejlesztését, a lemorzsolódás csökkentését segítik.

Korszerű képzési kínálat, gyakorlatorientált oktatás, biztos elhelyezkedés. A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara szociál-, óvoda- és gyógypedagógia, valamint csecsemő- és kisgyermeknevelő, továbbá romológia szakon várja a hallgatókat.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának két szakembere is megkapta idén az Artisjus Zenetanári Díját. Az elismeréssel Váradi Judit és Romos Zsolt egyetemi docensek szakmai munkáját ismerték el.

Kihelyezett ülést tartott Mádon a Debreceni Egyetem Operatív Szervezőbizottsága. A testület meghatározta a három év múlva esedékes Európai Egyetemi Játékok szervezési feladatait, valamint egy új nemzetközi sportesemény elindításáról is döntött.

A legszélesebb hangszerkínálat, elismert mesteroktatók, folyamatos fejlődési és kiváló karrierlehetőség, valamint családias, személyre szabott képzési program várja azokat a felvételizőket, akik a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán folytatnák a tanulmányaikat.

Az idei szezonban veretlen és a bajnokságot magabiztosan vezető Falco együttesét fektette kétvállra a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata az NB I-ben. Női röplabdázóink az Eötvös DSE elleni derbin diadalmaskodtak.

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák