Freund Tamás köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az akadémia a nemzet tudományos képviselője, de a nemzeti tudományos tehetség érdekében felelősen gazdálkodik a szellemi javakkal is.
- A Magyar Tudomány Ünnepe tehát nem csak az eredmények bemutatására, hanem a közjó érdekében végzett munka hangsúlyozására is szolgál – emelte ki az MTA elnöke.
A megnyitóünnepségen rangos szakmai elismeréseket adtak át.
A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége kiemelkedő tudományos életműve elismeréseként Eötvös József-koszorúval tüntette ki Angeli Istvánt, a fizikai tudomány doktorát, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kísérleti Fizika Tanszék nyugalmazott egyetemi tanárát, a magyar magfizikai kutatásban betöltött meghatározó szerepéért, rangos tudományos folyóiratokban közölt eredményeiért, a fizikusok és fizikatanárok generációinak oktatásáért, élet- és szakmai tapasztalatainak folyamatos átadásával, a kutatásokat inspiráló, motiváló tevékenységéért, iskolateremtő munkásságáért, életművéért
és Losonczi Lászlót, a matematikai tudomány doktorát, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Közgazdaságtan és Világgazdaságtan Intézet Mikro- és Makroökonómia Tanszék professor emeritusát, a függvényegyenletek és függvényegyenlőtlenségek elméletének oktatásáért és kutatásáért, az információelméletből származó függvényegyenletek, a közepek egyenlőségi és összehasonlítási problémáinak, valamint a tridiagonális mátrixok és a szelfinverzív polinomok vizsgálatában elért meghatározó eredményeiért.
A Richter Gedeon Nyrt. és a Magyar Tudományos Akadémia által alapított Bruckner Győző-díjat Kurtán Tibor, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Szerves Kémiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára nyerte el, a bioaktív heterociklusok szintézise és sztereokémiai vizsgálata terén elért kiemelkedő eredményeiért.
A Magyar Tudományos Akadémia Jermy Tibor akadémikus végakarata szerint, a Biológiai Tudományok Osztályának kezdeményezésére 2017-ben Jermy Tibor-díjat alapított. A díj olyan fiatal, tehetséges biológus egyetemi hallgatóknak és kutatóknak ítélhető oda, akik elsősorban az elméleti és alkalmazott zoológia területén végzik kutatási tevékenységüket. Az elismerést Mizsei Edvárd PhD, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Ökológiai Tanszék tudományos munkatársa vehette át a veszélyeztetett hüllőfajok védelmében tett konzervációbiológiai munkájáért, valamint zoológiai kutatásai során nyújtott eredményes tevékenysége elismeréseként.
Debrecenben is ünnepséget rendeztek a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából. A Magyar Tudományos Akadémia DAB Székházában tartott rendezvényen az MTA DAB a „Tudomány támogatásáért” Éremben részesült Papp László, a Debreceni Egyetem Botanikus Kertjének nyugalmazott igazgatója.
Az ökológus szakember 2005-ben lett a létesítmény vezetője. Tizenhat szak- és ismeretterjesztő könyv társszerzője (egynek szerkesztője is), több mint 100 tudományos és ismeretterjesztő cikk szerzője, társszerzője, ezen felül számos tudományos mű lektora. Tizenegy hazai és külföldi botanikai, természetvédelmi tudományos társaság, egyesület tagja, többnek elnöke és alapító elnöke. Öt hazai botanikai folyóirat szerkesztőbizottsági tagja mind a mai napig. Munkáját 2002-ben Pro Natura emlékéremmel, 2004-ben Diószegi Sámuel-díjjal, 2010-ben Anisits János-díjjal jutalmazták, 2015-ben pedig a Magyar Madártani Egyesület örökös tagja- díjat kapta meg. A Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének Elnöksége a Pro Hortis Díj Richter Aladár tagozata kitüntetéssel jutalmazta.
Sajtóközpont – BZs
Forrás, fotó: univpecs.com, mta.hu