A kéthetente jelentkező Science Café szokatlan környezetben népszerűsíti közérthető, olykor játékos formában az intézmény legfrissebb, legérdekesebb tudományos eredményeit.
A 2013-ban indult, mára szinte valamennyi tudományterületet felölelő sorozat népszerűsége töretlen mind az egyetem oktatói, kutatói, mind pedig az érdeklődők körében.
A félévnyitó előadás témája aktuálisabb nem is lehetne, hiszen beköszöntött az ősz és ezzel együtt várhatóan az influenza-szezon is.
Immunrendszerünk nap mint nap harcol a környezetünkből érkező kórokozókkal, köztük a vírusokkal is. Az immunválasz egyik legfontosabb sajátossága, hogy a kórokozóval való találkozás után memóriát alakít ki, így a következő fertőzéskor gyorsabban és hatékonyabban tud fellépni ellene. Ezt a természetes folyamatot utánozva fejlesztették ki a vakcinákat, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a szervezet a valódi fertőzés előtt megismerje az adott kórokozót, és felkészülten, a leghatékonyabb immunválasszal reagáljon rá.
- A védőoltások célja, hogy megelőzzék a súlyos betegségek kialakulását, enyhítsék a fertőzések lefolyását, és védelmet nyújtsanak a hosszú távú szövődmények ellen. Az olyan rendkívül változékony vírusok, mint például az influenza – amely története során már többször is világjárványt okozott – folyamatos kihívás elé állítják az immunrendszert és a vakcinafejlesztőket egyaránt – ismertette a hirek.unideb.hu portállal Pázmándi Kitti Linda.
A DE ÁOK Immunológiai Intézet adjunktusa kiemelte: bár az influenza elleni oltások nem nyújtanak élethosszig tartó védelmet, minden évben életmentő eszközt jelenthetnek.
Az előadás során szó lesz arról, hogy miért térnek vissza szezonálisan bizonyos vírusfertőzések, milyen stratégiákat alkalmaznak a gyorsan változó vírusok elleni vakcinációban, illetve milyen tényezők befolyásolják a védőoltások hatékonyságát, és hogyan lehet tartós és erős immunválaszt elérni.
- Emellett sor kerül a vakcinákkal kapcsolatos leggyakoribb tévhitek tisztázására is, hiszen a tudományos bizonyítékok egyértelműek: a védőoltások biztonságosak, hatékonyak és milliók életét mentették és mentik meg a mai napig – hangsúlyozta az adjunktus.
Az előadás 2025. október 8-án, szerdán 17 órakor kezdődik a KARAKTER 1517 Könyvesbolt és Kávézóban (Debrecen, Nagytemplom mögötti Emlékkert).
Sajtóközpont – BZs