Palkovics László: új járműipari központ lehet a DE

A Debreceni Egyetemen minden adott, hogy megfelelően kapcsolódjon kutatási és képzési oldalról a járműipar komplex rendszeréhez – nyilatkozta a hirek.unideb.hu-nak Palkovics László egyetemi tanár, aki október 1-jétől az intézmény új szervezeti egységét, a Járműipari és Mesterséges Intelligencia Koordinációs Intézetet vezeti.

Az új intézet stratégiai célja egyebek mellett a Debreceni Egyetem különböző oktatási egységeiben működő járművekkel, azok műszaki, autonómiai, energiaellátási és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos tudományok, határterületeik horizontális összefogása, a szervezeti egységek oktatási, valamint ipari igényekhez igazodó tevékenységének koordinációja lesz. Az intézet ezekhez a stratégiai célokhoz igazítottan tervezheti meg a járműipari laborok, technikai eszközök fejlesztését, munkáját, valamint pályázati és egyéb forrásokat kutat fel a fejlesztéshez és a működtetéshez.

Az intézetet vezető Palkovics László egyetemi tanár a hirek.unideb.hu-nak elmondta, hogy a BMW is jelentős részben azért döntött Debrecen mellett, mert az egyetem több szempontból ideális környezetet kínál.

- A Debreceni Egyetem 2017 óta tudatosan építi és fejleszti a járműiparhoz kapcsolódó képzési, kutatási koncepcióját. A Járműipari és Mesterséges Intelligencia Koordinációs Intézet megfelelő egységben tarthatja a járműiparhoz kötődő oktatási és tudományos tevékenységeket. Az egyetemen ugyanis számos olyan képzés érhető el, melyek a nagyvállalat számára rendkívül fontosak. Az autóipar napjainkban jelentős technológiai változásokon megy keresztül, új hajtástechnológiák és energiatárolási lehetőségek jelenhetnek meg, ezek hatására a járműveket már nem önmagukban, hanem egy működő rendszer részeként kell értelmezni. Olyan kérdések merülhetnek fel, melyek megválaszolása számtalan lehetőséget jelent az egyetemek számára. A Debreceni Egyetem egy tudományegyetem, mely gyorsan alkalmazkodik a felmerülő igényekhez. Ebben az esetben ugyanis nem csak a klasszikus mérnöki képzésre kell építeni, hanem ugyanúgy szükség van a matematikusok, az informatikusok, az anyagtudósok, a vegyészek tudására. A Debreceni Egyetemen minden adott, hogy megfelelően kapcsolódjon kutatási és képzési oldalról a járműipar komplex rendszeréhez – tette hozzá a professzor. 

Palkovics László szerint az oktatásban, a kutatásban és a társadalmi, kulturális környezet formálásában is nagy jelentőséggel bír a helyi járműipar fejlődése, az egyetem, valamint a BMW együttműködése. Mint mondta: az egyetemen létrejött intézet szerepe ebben is kulcsfontosságú lehet.

- Alapvetően a járműipar egy komplex dolog, és az a helyzet, hogy aki autót tud gyártani, az mindent tud gyártani. Két fogalmat jelenítettünk meg az intézet nevében. Az egyik a mesterséges intelligencia, a másik pedig az járműipar. Nekem az a dolgom, hogy próbáljam rendelkezésre bocsátani azt a tudást, tapasztalatot, amivel az elmúlt 40 év alatt felvérteződtem, valamint támogassam az egyetem vezetésének, operatív egységeinek a munkáját. Kecskeméten és Győrben látványos eredményei voltak az autóipari beruházásoknak, ezek a helyi környezetre, valamint a tudományos és oktatási műhelyekre is óriási hatással bírtak. Ugyanez várható Debrecenben is. A BMW egy nagyon jó partner, hiszen nem csak a gyárat építi következetesen, hanem számít a partnereire is. Már korábban megkezdődött az a folyamat, mely során több beszállító, autóipari partner jelent meg a városban, ebben a munkában több alkalommal én magam is részt vettem. Kezd tehát kibontakozni egy olyan ökoszisztéma, mely további támogatásra szorul annak érdekében, hogy ez az együttműködés igazán hatékony lehessen – hangsúlyozta a szakember.

Az intézetvezető professzor arról is beszélt, hogy befejezte a munkát a győri Széchenyi István Egyetemen, sikerült felépíteni a városban egy olyan tudományos hátteret, mely ahhoz kellett, hogy az ottani egyetem ne csak képezni tudjon, hanem többek között a járművek irányítása és a mesterséges intelligencia területén is partnere lehessen a vállalatoknak. Új, debreceni feleadata elsődlegesen az egyetem és a járműipari vállalatok közötti kapcsolattartás, valamint a DE innovatív kutatási tevékenységének támogatása, emiatt gyakran megjelenik ezentúl a Debreceni Egyetemen.

Sajtóközpont - BZ