A rendezvény a sürgősségi orvostan területén dolgozó orvosok és szakdolgozók számára biztosít színvonalas szakmai fórumot, elősegítve a jövőbeni együttműködéseket, valamint a betegellátási, oktatási és kutatási kapcsolatok erősítését. A pénteken kezdődött kétnapos szakmai program résztvevői a sürgősségi orvostan legaktuálisabb kérdéseit vitatták meg.
- Idén kiemelt hangsúlyt kapott a szív-érrendszeri betegségek sürgősségi ellátása, különös tekintettel a szívritmuszavarok és az újraélesztés aktualitásaira, legújabb szakmai irányelveire. Emellett szó esett a különböző vérzéses állapotok, valamint a szervi elégtelenségek sürgősségi ellátásáról, többek között a májbetegségek által okozott problémák sürgősségi kezeléséről. Önálló szekcióban foglalkoztunk a gyermekek sürgősségi ellátásával, mely szakterület az elmúlt időszakban jelentősen fejlődött Debrecenben, többek között az új Gyermeksürgősségi Központ megnyitásának köszönhetően. A tudományos fórumon emellett a gyermektraumatológia aktuális kihívásait is megtárgyaltuk a legnevesebb hazai szakértők részvételével – emelte ki Szabó Zoltán, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke, a Sürgősségi Klinika igazgatója és a Sürgősségi Orvostani Tanszék vezetője.
Az idei konferenciát az Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostani Tanszéke a Magyar Sürgősségi Orvostani Társasággal közösen rendezte.
- A Debreceni Egyetem szoros és eredményes szakmai kapcsolatot ápol a társasággal, amelynek vezetőségében Szabó Zoltán professzor is aktív szerepet vállal. Az együttműködés célja a lehető legmagasabb színvonalú betegellátás biztosítása, miközben jelentős mértékben hozzájárul a tudományos munka és az orvosképzés folyamatos fejlődéséhez is. Az idei kongresszuson a szakmai egyeztetések egyik központi témája volt az országos újraélesztési regiszter létrehozása. A tervezett adatbázis valamennyi, kórházon kívüli szívmegállást követő újraélesztési esetet rögzítené lehetőséget teremtve az ellátás átfogó elemzésére, eredményességének javítására – mondta Bognár Zsolt, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság elnöke.
A debreceni eseményen szóba kerültek a gyakorlati képzés aktuálisai is, többek között a modern szimulációs technológiák, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a sürgősségi szakemberek felkészültebben és hatékonyabban végezhessék munkájukat a valódi betegellátás során.
- A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán kiemelt szerepet kap a gyakorlatorientált orvosképzés, hiszen hallgatóinknak a korszerű elméleti tudás mellett olyan kommunikációs, manuális és csapatmunkára épülő kompetenciákat is el kell sajátítaniuk, amelyek elengedhetetlenek a biztonságos és magas színvonalú betegellátáshoz. A sürgősségi orvoslás oktatásában különösen fontos az a szoros együttműködés, amely a kar, a Sürgősségi Orvostani Tanszék, a Sürgősségi Klinika, valamint az Interaktív Orvosi Gyakorlati Központ között valósul meg – hangsúlyozta Németh Norbert, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánhelyettese, a Sebészeti Műtéttani Tanszék és az Interaktív Orvosi Gyakorlati Központ vezetője.
A fórum résztvevői az Országos Mentőszolgálat szervezésében önálló szekcióban vitatták meg a prehospitális (az intézményi ellátást megelőző) ellátás aktualitásait és a telestroke rendszerrel kapcsolatos eddigi tapasztalatokat.
- A kongresszus a sürgősségi ellátás meghatározó szakmai eseménye, ahol a mentőszolgálat napi betegellátásban betöltött szerepe mellett azt a magas színvonalú tudományos és minőségbiztosítási munkát is bemutathattuk, amely a háttérben zajlik. Emellett ismertettünk olyan innovatív technológiai fejlesztéseket is, mint a néhány hónapja elindított telestroke ellátási rendszer, amely lehetővé teszi, hogy a betegek otthonából közvetlen videókapcsolat jöjjön létre a stroke-centrumok neurológus szakorvosaival. Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján a rendszer már most több mint egyórás időnyereséget eredményezett, jelentősen javítva ezzel a betegek ellátási esélyeit – ismertette Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.
A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában a sürgősségi betegellátás folyamatosan fejlődik. A Sürgősségi Klinikán a közelmúltban vezették be például a digitális EKG technológiát, amely jelentősen hozzájárul a gyorsabb, pontosabb és biztonságosabb betegellátáshoz, miközben hosszú távon is visszakereshető, kiváló minőségű adatokat biztosít.
A kongresszuson a korszerű eszköz alkalmazásának eredményeiről is beszámoltak a szakemberek. A rendezvényen a szakdolgozókat érintő aktualitásokról önálló szekcióban számoltak be, ahol szó esett többek között az egészségügyi ellátást érintő jogi kérdésekről, az APN-képzés szerepéről és jövőbeli perspektíváiról, valamint a kiégés megelőzésének lehetőségeiről is. A kétnapos szakmai fórumon több mint ötven előadás hangzott el.
Sajtóközpont - CzA