Hírek

Sportszeradomány-gyűjtést hirdetett az erdélyi Kissolymosi Általános Iskola tanulói javára a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete, a DEAC és a Sinter FC közösen. A felajánlásokat december 11-ig várják.

Az innovációs kompetenciákról és a társadalmat érintő kihívásokról végzett felmérést 1004 hallgató online kérdőíves megkérdezésével, pályázati forrásból a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Politikatudományi és Szociológiai Intézete.

A Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház névadójának életműve előtt tisztelegtek kedden az intézményben. A résztvevők felidézték Kenézy munkásságát, életének fontos állomásait.

A gépjármű mérnöki képzés területén megvalósuló oktatási együttműködésről is tárgyalt a hamburgi egyetem (HAW) képviselőjével Csernoch László rektorhelyettes a CARPE nemzetközi konzorcium múlt heti, brüsszeli tanácskozása során.

Hetvenedik születésnapja alkalmából tudományos ülésen méltatták a Népegészségügyi Kar Magatartástudományi Intézetének korábbi igazgatóját. A Debreceni Egyetem címzetes egyetemi tanárának köszönhető az egészségpszichológia képzés bevezetése a magyar felsőoktatásba.

A vizsgaidőszakban éjfélig várja a hallgatókat az Élettudományi Könyvtár. A hosszabb nyitvatartás mellett a DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) egy új szolgáltatást is bevezetett a folyóiratok online feltöltésére.

Hét képzési területen is az első, vagy dobogós helyen végzett a Debreceni Egyetem a HVG legfrissebb rangsorán. Az oktatói és hallgatói kiválóságok listáján az intézmény agrár-, gazdasági, műszaki, orvosi, pedagógus, sport és természettudományi képzései emelkednek ki.

A magyarok mellett már a Debreceni Egyetemen végzett külföldi hallgatók után is kapkodnak a cégek – ez derült ki a Gazdaságtudományi Kar friss felméréséből, melyet a GTK Vállalati Együttműködési Fórumán mutattak be az intézmény partnereinek

„A zene fejlődése kezdetektől napjainkig” címmel hallhatnak előadást az érdeklődők az egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata, a Science Café évzáró rendezvényén szerdán.

A Béres András Emlékév programjainak zárásaként a néprajzkutató munkásságát felidéző emlékülést rendezett pénteken a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszéke.

Egészen pontosan 301 darab plüssállatot dobtak pályára a DEAC jégkorongcsapatának szurkolói a HK Budapest elleni találkozón. A gyors első hazai gólt még kilenc követte péntek este. Győzött a női futsalcsapat is, így újra első a bajnokságban.

Elhozták a harmadik helyezést, a különdíjat és egy dicséretet a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói a Varasdy Frigyes 10. Országos Egyetemi Trombitaversenyről. A zsűri elnöke maga Varasdy Frigyes trombitaművész volt.

Az európai tudományegyetemek stratégiai szövetsége, a CARPE-hálózat képviselőit látta vendégül kétnapos workshop keretében a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara, valamint a Szociológia és Szociálpolitika Tanszék.

A speciális nevelési igényű, magatartási vagy tanulási problémákkal küzdő gyerekek oktatási, nevelési problémáiról és azok megoldásáról tanácskozott több mint százötven szakember a Debreceni Egyetemen tartott III. Különleges Bánásmód Nemzetközi Konferencián.

DEAC hírek

A DEAC játékosa vasárnap találkozik az U18-as válogatott többi tagjával Telkiben. Az augusztusi, Észak-Macedóniával lejátszott U18-as válogatott-mérkőzés után ismét behívták a keretbe a Debreceni Egyetem

The post Kun Ákos ismét meghívót kapott appeared first on DEAC.

A férfiak szombaton, a nők vasárnap kezdik meg bajnoki szereplésüket. Eljött szeptember közepe, és megkezdődnek a rögbibajnokságok küzdelmei is. A DEAC Huszárok a 2024/2025-ös férfi

The post Mindkét rögbicsapatunk pályára lép a hétvégén appeared first on DEAC.

A szurkolói igényeket figyelembe véve továbbra is követhetők stream-en a találkozók, már a szombati MOL Magyar Kupa-mérkőzés is. Bár korábban volt arról szó, hogy a

The post Továbbra is nézhetők online a DEAC-meccsek appeared first on DEAC.

Képgalériák