Segítség a gyermekek gyógyulásához

Egymillió forinttal támogatta a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika alapítványát a Hunép Zrt. A vállalat a pénzt egy saját rendezésű futballkupa nevezési díjaiból ajánlotta fel. Az alapítvány a támogatás segítségével egy gyermekneurológiai vizsgálatokra alkalmas EMG-készüléket vásárolt a gyermekklinikának. Az adományt szerdán adták át.

A HUNÉP Zrt. júniusban rendezett jótékonysági labdarúgó kupát Debrecenben. Az eseményen a cég tíz partnervállalata is részt vett. A kupa nevezési díjaiból összegyűlt összegből egymillió forintot ajánlottak fel „A Gyermekklinika Alapítványa Gyermekeinkért" alapítványnak.  

-    A koronavírus-járvány rendkívüli kihívások elé állította az egészségügyet. Ezzel a támogatással is szeretnénk megköszönni azt, amit értünk tettek, tesznek az egészségügyi dolgozók. Emellett szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy komfortosabban és eredményesebben végezhessék a munkájukat. A kezdeményezésben a focikupán részt vevő vállalatok is első szóra a partnereinek voltak – mondta el Bakos Miklós, a Hunép Zrt. vezérigazgatója.

Az adományt a Hunép Zrt. vezérigazgatója szerdán, a gyermekklinikán adta át Szabó Tamás klinikaigazgatónak, az alapítvány kuratóriumi elnökének. Az alapítvány a vállalat támogatásának segítségével egy elektrofiziológiai vizsgálatra alkalmas készüléket, egy 11 millió forint értékű EMG-t vásárolt a gyermekklinikának.  

-    Az elmúlt két évben szisztematikusan fejlesztettük a gyermekneurológiát, ennek egyik legfontosabb eleme volt az EMG-készülék beszerzése. Az alapítvány évente mintegy 20 millió forintot fordít a gyermekklinika műszerparkjának korszerűsítésére. A klinikán működő 18 szakterület folyamatos modernizációja jelentős humánerőforrás-, illetve műszerigényt jelent. A központi fejlesztések mellett a klinikának és alapítványainak felajánlott pénzből számos új műszert szereztünk be – ismertette Szabó Tamás

„A Gyermekklinika Alapítványa Gyermekeinkért" alapítvány korábban mintegy 30 millió forintos fejlesztés keretében videó EEG-szobát alakított ki és amplitúdó integrált EEG-t vásárolt a gyermekklinikának. A műszerbeszerzések mellett az alapítvány célja az is, hogy támogassa a klinikán folyó kutatásokat és a dolgozók képzését.

Sajtóközpont - CzA