Tízezreket vonzott az egyetemi fesztiválhelyszín

Rekordot döntött az idei Campus Fesztivál, Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseményére minden korábbinál többen, 116 ezren látogattak el - közölték a szervezők hétfőn. Kiemelkedő érdeklődés övezte a fesztivál egyetemi programjait is. A Debreceni Egyetem standjait és színpadát a négy nap alatt több tízezren keresték fel.

Új helyszínen, a Nagyerdei Stadion északkeleti oldalán, minden eddiginél nagyobb területen látványos tudományos kísérletekkel, szakmai beszélgetésekkel és csaknem 20 koncerttel várta a Campus Fesztivál egyetemi helyszíne, az Erasmus35 Színpad - Egyetem Tér a fesztiválozókat.  
 

- A Debreceni Egyetem szinte valamennyi tudományterülete bemutatkozott, 36 szervezeti egység 16 standnál kínált izgalmas látnivalókat és több mint negyvenféle programot – ismertette a rendezvényt értékelve Mándy Zsuzsanna, az intézmény Tudományos Igazgatóságának munkatársa.  

 
Elmondta: az Egyetem Tér látogatottsága napközben kiemelkedő volt, több tízezren vettek részt a programokon, illetve szórakoztak délutánonként, esténként az idén 35 éves Erasmus nemzetközi mobillitási ösztöndíjról, hallgatói-oktatói csereprogramról elnevezett Erasmus35 Színpadnál.   

 
- Sokan voltak kíváncsiak a kísérletekre, bemutatókra, de legtöbben a bőrgyógyászati szűréseken vettek részt. Hatalmas sikert aratott a Műszaki Kar robotkutyája és a humanoid robotokkal is egyre többen próbáltak „kapcsolatba lépni”. Rengetegen követték a Halott Pénz zenekar énekese, Járai Márk szólókoncertjét, és sokan vettek részt az Irie Maffia tagjával, Kéri Andrással folytatott pódiumbeszélgetésen is. Szintén nagy tömeget mozgatott meg csütörtök este a Pont Ott Parti, ahol kiderült, kiket vettek fel a Debreceni Egyetemre. Akik bejutottak, örömmámorban úsztak és koronát kaptak a fejükre – sorolta a szervező.  


Mándy Zsuzsanna az ultrahangos diagnosztikai vizsgálatok hasznosságát is kiemelte, többekről itt derült ki, hogy orvosi beavatkozásra van szükségük, például epeköveket is kimutattak.   
 
Ugyancsak népszerű volt az egyetemi sportegyesület, a DEAC standja, ahol az autósportok iránt érdeklődők akár egy versenyautón is kereket cserélhettek.    

Mándy Zsuzsanna hangsúlyozta: a nagy sikerre való tekintettel jövőre is lesz Egyetem Tér a Campus Fesztiválon.
   

Sajtóközpont – OCs