Hírek BTK címkével

Paál Boglárka, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék harmadéves hallgatója nyerte idén a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete Ifjúsági Sajtódíját, az év online diákmédiuma címet pedig a kommunikáció- és médiatudomány szak hallgatóinak blogja, a Médiagrund kapta.

Az üzleti szolgáltató szektor múltja, jelene és jövője Debrecenben - Lehetőségek és kihívások a középfokú szakmai képzés, a felsőoktatás és szektor háromoldalú együttműködésében címmel vezetői szimpóziumot rendezett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara, a Debrecen BSC Kerekasztal és a Debreceni Szakképzési Centrum.

Idén a skóciai Glasgow adott otthont május 24-26. között a #CARPE2023 nemzetközi tudományos vándorkonferenciának, amelyen Csernoch László tudományos rektorhelyettes vezetésével húszfős delegáció képviselte a Debreceni Egyetemet.

Eredményhirdetéssel és díjátadóval zárult az „egy sima, egy fordított”, a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Művészeti Központ, az egyetemi színtársulat, a DESzínház, az intézmény Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégiuma és a Csokonai Színház közös, a kortárs nemzetközi drámakiadás jobb megismerésére harmadik alkalommal meghirdetett műfordítói pályázata.

A tavalyi pécsi találkozó után idén a Debreceni Egyetemen tartották konferenciájukat a magyart mint idegen nyelvet tanító szakemberek. Csaknem ötven résztvevő látogatott el szombaton a rendezvényre, amelyet a Debreceni Nyári Egyetem és a MANYE (Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete) közösen szervezett.

Kiállítást, konferenciát és alumni találkozót rendezett szombaton a Főépületben a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Francia Tanszéke, így ünnepelve fennállásának 100. évfordulóját.

Zenés beszélgetéssel egykötött könyvbemutatón ismertette szerdán legújabb köteteit, Kazinczy Ferenc és Verseghy Ferenc műveinek kritikai kiadását a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete és az azon belül működő Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport.

A Bölcsészettudományi Karon második végzős évfolyamként már közel jár a magyar alapszakos diploma megszerzéséhez az a 15 kínai diák, akik egy nemzetközi oktatási együttműködésnek köszönhetően három éve kezdték meg tanulmányaikat magyar nyelven a Debreceni Egyetemen.

Írország és az Európai Unió 1973–2023 címmel tartott előadást szerdán a Debreceni Egyetemen Ronan Gargan, Írország magyarországi nagykövete, aki a Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet meghívására látogatott el az intézménybe.

Idén már hatodik tanévét zárta a Szenior Egyetem, amely a Debreceni Egyetem (DE) harmadik missziójának keretében nyújt tájékoztatást az intézmény tudományos újdonságairól szépkorú hallgatók számára. Pénteken Matematika a mindennapokban címmel Bérczes Attila professzor, a Természettudományi és Technológiai Kar Matematikai Intézet Algebra és Számelmélet Tanszék vezetője tartott évadzáró előadást.