A mobiltelefonoktól az űrtechnikán át az önfertőtlenítő orvosi textilekig – a polimerek ma már életünk minden területét átszövik. A fenntarthatóság, az innovatív orvosi alkalmazások és a jövő anyagainak legégetőbb kérdéseit vitatták meg a szakterület vezető kutatói a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Műanyag Munkabizottságának tudományos konferenciáján pénteken, a Debreceni Egyetemen (DE).
Az ókori görög és római felirattani, papirológiai újdonságok álltak a középpontjában annak a kétnapos nemzetközi epigraphikai konferenciának, amelyet 2026. május 7-8. között rendezett a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Történelmi Intézet Klasszika filológiai és Ókortörténeti Tanszéke. A Főépület Karácsony Sándor termében az alapító Németh György köszöntését követően a szakterület legkiválóbb hazai és külföldi képviselői számoltak be legújabb kutatási eredményeikről.
Innovatív agrármegoldásokkal, izgalmas szakmai előadásokkal és interaktív programokkal várja a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara, valamint a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság az érdeklődőket a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napok Nemzetközi Szakkiállításon és Vásáron. Május 14-e és 16-a között, csütörtöktől szombatig a Hódmezővásárhelyen szervezett szakmai rendezvényen a mezőgazdaság és élelmiszeripar legaktuálisabb kérdései kerülnek fókuszba a Debreceni Egyetem kiállítói sátrában.
Korszerű defibrillátorral gazdagodott a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara, melynek dolgozói alapos képzést is kaptak az Országos Mentőszolgálat szakembereinek irányítása mellett az újraélesztésről. A kar ezzel az egyetemen az első, Hajdú-Bihar Vármegyében pedig az ötvenedik Életmentő Pont lett, ahol az újraélesztéshez szükséges tudás és eszköz egy helyen rendelkezésre áll.
A tudatos egészségmegőrzés, a rendszeres testmozgás, a sportolás népszerűsítése érdekében első alkalommal rendezték meg a Sport- és Egészségnapot a Debreceni Egyetem Szolnok Campuson. A közösségi sportolás mellett tudományos és szakmai előadások foglalkoztak az egészséges életvezetés és tervezés stratégiájával.
A Debreceni Egyetemen egy klinikai vizsgálat keretében már az autoimmun betegségek, a lupusz és a szkleroderma kezelésében is alkalmazzák a forradalmi immunterápiás eljárást, a CAR-T sejtes terápiát. Többek között erről is szó esett a 11. alkalommal megrendezett Debreceni Reumatológiai Oktatási Programon. A csütörtökön kezdődött háromnapos kongresszuson a legújabb kezelési lehetőség mellett a szakemberek áttekintették a reumatológia és az immunológia, valamint a határterületek legmodernebb diagnosztikai lehetőségeit, és a legfrissebb kutatási eredményeket.
A Debreceni Egyetem kosárlabdázói megnyerték a Sopron elleni párharc első mérkőzését, míg a női röplabdázók a derbin diadalmaskodtak. Fájó vereséget szenvedtek a labdarúgók és a férfi röplabdázók. Döntetlent játszottak a futsalosok és a kézilabdázók.
Tizenegy tagozatban több mint nyolcvan előadás hangzott el a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferenciáján. A hallgatói tudományos megmérettetés a tudományos kíváncsiság, az önálló kutatómunka és az egyetemi tehetséggondozás jelentőségére irányítja rá a figyelmet.
Péntek reggel 8 órakor elkezdődött a DEAC szabadidősport szakosztályának 48 órás mozgáskihívása az egyetemi sportcampuson. A sportos programra egyetemi dolgozókat, kollektívákat várnak, a cél, hogy vasárnap reggelig mindig legyen legalább egy egyetemi munkatárs, aki a DEAC pályán sportol.
Leonardo da Vinci ötszáz éve még csak álmodozott az emberi test tökéletes gépezetéről, ma Debrecenben már robotkarok hajtják végre a legbonyolultabb műtéteket. Megnéztük, hogyan válik a sebészet precíziós művészetté a Klinikai Központban, ahol immár két csúcstechnológiás rendszer is a betegek szolgálatába állt. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos sorozatának legújabb riportjában.
A Debreceni Egyetem csapatai fontos mérkőzéseket játszanak a hétvégén. A dobogóért harcoló kézilabdázók és labdarúgók itthon gyűjthetik be a pontokat, a röplabdázók és a futsalosok pedig idegenbe utaznak. A kosárlabdázók a szezon utolsó párharcára készülnek.
A Debreceni Egyetem és a DEAC több munkatársát is díjazták a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) éves közgyűlésén, melyet a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen tartottak. Olyan szakemberek vehették át idén az elismeréseket, akik hivatástudatukkal nemcsak a hallgatói sport presztízsét emelték, hanem meghatározó módon formálták az egyetemi sport globális és lokális jövőjét is.