Újrajátsszák a történelmi pillanatot az Egyetem téren

Az 1956-os forradalom közelgő évfordulója alkalmából Süli-Zakar Szabolcs, a MODEM művészeti vezetőjének ötlete nyomán különleges performanszra hívja polgárait – hallgatókat, dolgozókat - szeptember 29-én a Debreceni Egyetem (DE). Egy korabeli fotódokumentum újraalkotásához keres résztvevőket 2026 – Helyünkre állni mottóval a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ (RAK), valamint a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára.

1956. október 23-án a Debreceni Egyetem (az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetem) Főépülete előtt hallgatók és oktatók gyülekeztek, ezzel kezdetét vette az ország egyik első forradalmi megmozdulása. A korabeli események helyszínét ma már emléktábla jelöli.

„… a nap eseményei több vonatkozásban is megelőzték a budapestieket. Tüntetésük, amelynek során előbb a megyei pártbizottság épülete, majd az akkor még legjelentősebb debreceni üzem, a Járműjavító elé vonultak, hamarabb kezdődött, mint a budapesti felvonulás. De a hatalom fegyverei is hamarabb szedték áldozataikat, mint a fővárosban. A fiatalok követelései elsősorban az országos politika megújítására irányultak, de röplapjukra felkerült az egyetemi autonómia visszaállítása, az egyetemi ifjúság önálló szervezetének, valamint önálló hetilapjának engedélyezése, a fakultatív nyelvtanulás és az ideológiai oktatás lerövidítése is” – idézi fel a korabeli eseményeket az Orosz István és ifj. Barta János szerkesztésében megjelent A Debreceni Egyetem története 1912-2012 című kötet.

Minderről két különleges, az egyetem Főépületéből készített fénykép maradt fenn.

- Hetven évvel később arra teszünk kísérletet, hogy ugyanazon a helyen, mai szereplőkkel újra létrehozzuk a fényképeken megőrzött pillanatot. Nem 1956-ot szeretnénk eljátszani, és nem az egykori résztvevőket megszemélyesíteni, csupán a múltat felidézve szeretnénk a helyükre állni. Néhány percre elfoglalni ugyanazokat a pontokat a térben, amelyeket a forradalom kitörésének napján mások foglaltak el, jelképesen összekapcsolva ezzel az 1956-os és a mai egyetemi közösséget – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Rőfi Mónika.

A DE RAK igazgatója hangsúlyozta: az eseményt egy művészeti projekt részeként fotó- és videófelvétel is rögzíti, amelyek az október 23-i intézményi megemlékezésen, valamint az egyetem kommunikációs felületein, a projekthez kapcsolódó dokumentációban, közösségimédia-tartalmakban és képzőművészeti bemutatók, kiállítások alkalmával is megjelenhetnek.

Részvételi információk:

Időpont: 2026. szeptember 29., kedd 9.45–12.00

Gyülekező: 9.45-kor a Debreceni Egyetem Főépülete előtt

A részvételről igazolást a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ állít ki.

Öltözet: nincs szükség korhű ruházatra vagy különleges öltözékre – a projekt fontos része, hogy a résztvevők mai egyetemi polgárokként jelenjenek meg az 1956-os fényképek helyszínén.

A részvétel menete: a helyszínen rövid instrukciót követően közösen alakítják ki a két archív fényképen látható tömegformációt. A szervezők kérik, hogy azok jelentkezzenek, akik a felvételek elkészítésének teljes időtartama alatt részt tudnak venni a performanszban.

A jelentkezés egyben hozzájárulást jelent az elkészült képek fent említett felhasználásához.

Jelentkezés: https://regisztracio.unideb.hu/19562026-helyunkre-allni-ujrajatszas-debreceni-egyetemen

Sajtóközpont - BZs

 

 

Last update: 2026. 09. 24. 11:35