Hírek

A legjobbak között jegyzik a Debreceni Egyetem Molekuláris Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszék két professzorát, Pócsi Istvánt és Emri Tamást, akik a gomba stresszbiológiai kutatások terén értek el kiemelkedő eredményeket. Foglalkoznak mind humán-, növény- és rovarpatogén gombákkal, mind ipari mikroorganizmusokkal, a kutatások ipari és gyógyszerfejlesztési szempontból is lényegesek lehetnek.

Idén is jótékony célra fordítják a VIP támogatói jegyekből összegyűlt pénzt a Campus Fesztivál szervezői. A hivatalos megnyitón bejelentették, hogy ahogy tavaly, úgy ebben az évben is a Duchenne-féle izomsorvadásban szenvedő Micskó Benjáminnak gyűjtenek. A szerda esti rendezvényen az egyetem vezetői is köszöntötték a nyitófogadás résztvevőit.

Két napon át a sporté, a találkozásoké, a nagyszerű hangulaté volt a főszerep a Debreceni Egyetem Dóczy utcai Sportcampusán. Minden idők legnagyobb létszámú Campus Sportfesztiválját rendezte meg az intézmény. Férfi kosárlabdában és kispályás fociban egy-egy debreceni aranyérem is született.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara a Harro Höfliger Hungary Kft-vel írt alá stratégiai együttműködési, továbbá duális- és kooperatív képzési megállapodást szerdán. A csúcstechnológiás gyártási és csomagolórendszerek vezető gyártója egyebek mellett a kontrolling, a menedzsment, a HR, továbbá a pénzügyi képzés területén csatlakozik a GTK gyakorlatorientált rendszeréhez.

Az észak-kelet kínai város, Jiamusi delegációját fogadta kedden a Debreceni Egyetem Klinikai Központ vezetősége. A küldöttség tagjai a betegellátás mellett elsősorban a védőnők tevékenységéről és képzéséről tájékozódtak. A látogatáson a két város egyetemének jövőbeni együttműködési lehetőségeiről is szó esett.

A Debreceni Egyetem az idei Campus Fesztiválon is szeretne minél többet megmutatni abból a sokszínűségből, amit az intézmény képvisel. A Nagyerdei Stadion szomszédságában már felállították faházakat, ahol a karok és a különböző szervezeti egységek mutatkoznak be látványos szórakoztató programokkal. Idén új helyszínként a Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központ, azaz a SET Központ is bekapcsolódik az egyetemi programkavalkádba. A Campus Fesztivál keddi sajtóbejárásán megnéztük az előkészületeket.

A Debreceni Egyetem mellett nyolc egyetem, két minisztérium és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat részvételével űripari hálózat létrehozásáról született megállapodás. A Hungarian Spacelab Network néven megalakuló partnerségről szóló együttműködést Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese írta alá ünnepélyes keretek között hétfőn Budapesten.

Különleges komolyzenei flashmobokkal népszerűsítették a klasszikus zenét a Debreceni Egyetem és az Ifjú Zeneművészek Nyári Akadémiájának növendékei. A fafúvósok a belvárosban adtak rövid ízelítőt repertoárjukból, míg a rézfúvós zenekar az 1-es villamoson nyűgözte le az utazóközönséget.

Docensi, intézetigazgatói és tanszékvezetői kinevezéseket vettek át a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának oktatói és kutatói egy ünnepélyes esemény keretében pénteken. A megbízásokat Kun Ferenc dékán adta át.

Új doktorokat avatott a Debreceni Egyetem. Az eseményen habilitált doktori, egyetemi magántanári, professor emeritus, doctor honoris causa címeket, valamint a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Kiválósági PhD Ösztöndíjait is átadták.

Ismét a Debreceni Egyetem adott otthont a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Vándorgyűlésének. Az 56. alkalommal megszervezett nemzetközi tanácskozásra több mint ötszáz szakember érkezett, hogy a négynapos rendezvény alatt a szakterület olyan kihívásaira keressenek választ, mint a könyvtárak szerepe a jelenlegi társadalmi, technológiai trendek, a digitalizáció és az olvasási szokások radikális megváltozása korában.

Titráltak, kenőcsöt készítettek, illóolajokat elemeztek és kutatómunkát is végeztek azok a középiskolás diákok, akik részt vettek a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar I. Nyári Mentorprogramjában. Az orvosi vagy gyógyszerész pályára készülő tanulók a kéthetes programon bepillanthattak a sejtlaboros munkába és a gyógyszerformulálási folyamatokkal is megismerkedhettek.

A tradícióknak megfelelően előadás keretében ismertette tudományos munkásságát, legújabb kutatási eredményeit a Debreceni Egyetem (DE) frissen avatott díszdoktora, Jürgen Sarnowsky. A Hamburgi Egyetem történészprofesszora pénteken a Főépület Aulájában rendezett ünnepségen vehette át az intézmény Doctor honoris causa címét.

A hagyományos kínai orvoslás orvostudományi kutatásainak harmonizálásáról, a mesterséges intelligencia, a hálózati farmakológia szerepéről, valamint az új generációs gyógyszerkészítmények és a teranosztika lehetőségeiről volt szó a Doctor Honoris Causa Symposium-on csütörtökön. A tudományos ülésen bemutatta kutatói eredményeit Li Shao, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, a Tsinghua Egyetem Hagyományos Kínai Orvoslás Interdiszciplináris Kutatóintézetének igazgatója, aki pénteken vette át a Debreceni Egyetem Díszdoktora címet.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem alakulata egy évvel ezelőtt mindegyik fellépését behúzta a Thelena Kupán. A DEAC női futsalosai egy héttel a bajnoki rajt előtt főpróbát tartanak.

The post Címvédőként vághatunk neki a tornának appeared first on DEAC.

A Cigánd gárdája ellen harcolhatja ki a legjobb 64 közé jutást a DEAC a kupában. Régi jó ismerőssel, a szintén NB III-as Cigánd együttesével találkozik

The post Két jó formában lévő csapat küzd meg a továbbjutásért appeared first on DEAC.

U16-os csapatunk az MLSZ Országos U16 Kupa 1. fordulójában a Hegyvidék UFC otthonában lép pályára. Bár a bajnoki rajtra augusztus 30-ig kell várni, de első

The post Kupameccs kezdésnek appeared first on DEAC.

Képgalériák