Hírek

Neptun kód, DEKa-kártya, gólyatábor, beiratkozás, tantárgyfelvétel, tanévnyitó – számtalan teendő vár tanévkezdésig az egyetem első éves hallgatóira.

Vért és agyszöveti mintákat is analizálhatnak a Sántha Kálmán Szakkollégium nyári táborába érkezett középiskolás fiatalok a Debreceni Egyetemen.

Évekig tünetmentesek maradnak a kezelésben részt vett allergiás betegek – interjú Brugós László tüdőgyógyásszal a Campus Rádióban.

Csaknem 200 millió forint ösztöndíjat nyertek a Debreceni Egyetemről benyújtott sikeres pályaművek az Új Nemzeti Kiválóság Program pályázatain.

Szeptember 1-től megszűnik a könyvtárhasználati díj a DEENK-ben. Az ingyenesség minden egyetemi polgár számára elérhető lesz DEKa kártyával.

Rekordszámban csatlakoztak a megyében dolgozó családorvosok a Debreceni Egyetem klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos kezdeményezéséhez.

Külföldi kórus is érkezik idén a Klasszikus Gitárosok Debreceni Fesztiváljára. Az érdeklődőket ingyenes koncertekkel várják.

Egyetemi kezdeményezésre állítanak emléket botlatókövekkel a holokauszt debreceni áldozatainak augusztusban.

Hét országból tizennégyen érkeztek idén a Nem Magyar Anyanyelvű Magyartanárok konferenciájára, a Debreceni Egyetemre.

A Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetének könyvtárát támogatta az ausztrál nagykövetség.

A Campus Fesztivállal teljes az egyetem 3. missziós küldetése – interjú Bács Zoltán kancellárral a Campus Rádióban.

A Debreceni Egyetemre 6278 diák jutott be, ezzel második az országos rangsorban. Az orvos- és egészségtudományi képzési terület továbbra is favorit.

A Debreceni Egyetemen jelentős előrelépés volt a kancellári rendszer bevezetése – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán rektor az M1 műsorában.

Workshopon tekintették át a jövőbeli együttműködés területeit a Debreceni és a Nagyváradi Egyetem szakemberei. A fórumot Debrecenben rendezték.

DEAC hírek

Ötször vette be a Sajóvölgye kapuját és aratott magabiztos győzelmet U12-es csapatunk a 27. fordulóban. Idegenben várt újabb megmérettetés Urbin Péter ifjú legénységére szombaton, mely

The post Szombati ötös appeared first on DEAC.

Négyet vágtak az Egernek U15-ös fiataljaink és ajándékozták meg győzelemmel mesterüket születésnapján. Hatalmas volt a tét a zárófordulóban, ha nyernek Dobos Attila tanítványai a hevesiek

The post Bajnoki ezüstöt érő győzelem appeared first on DEAC.

Putnokon zárta győzelemmel U13-as csapatunk az utolsó előtti, 27. fordulót. A Sajóvölgye otthonába látogatott szombaton Balla Imre jó formában lévő alakulata, hogy harmadjára is legyőzze

The post Sajóvölgye harmadszor is kipipálva appeared first on DEAC.

Képgalériák