Miért nagyszerű választás a középiskolai továbbtanulás előtt álló fiatalok számára a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma? Milyen képzési lehetőségeket nyújt a pallagi intézmény? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kaphatnak választ a továbbtanulni szándékozó általános iskolások és szüleik a november 12. és 14. közötti nyílt napokon.
Hétvégén itthon lép pályára a Debreceni Egyetem kosárlabda- és női futsalcsapata. A többi együttes idegenben vendégszerepel.
Szakkiállítás és állásbörze, nemzetközi ISCAME konferencia, valamint a Gépészmérnöki Tanszék múltját bemutató fotókiállítás is várta a résztvevőket a X. Gépészeti Szakmai Napok első napján a Debreceni Egyetem Műszaki Karán. Óriási érdeklődés övezte a csütörtökön kezdődött programot.
A magyar jogtudósok, jogalkotók a 19. század közepe és a 20. század közepe között olyan remek munkát végeztek, hogy a jogállam napjainkban is azon alapelvek mentén működik, amiket akkor kidolgoztak – állapította meg a magyar jogállam-eszme fejlődéséről tartott előadásában Szabadfalvi József, az MTA doktora, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány professzora, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar tanára.
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar szakmai téren kimagasló, valamint a tanulmányokban kiemelkedő eredményeket elért tizenkét hallgatója kapott idén Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. Az elismerést az ETK kari tanácsülésén vehették át a diákok.
Az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány sorozatának legutóbbi alkalmán jövőbemutató kutatási eredményeiket osztották meg a DE szakemberei. A Kenézy-villában tartott előadásokon a GTIDEA Publikációs Díjjal elismert kutatók az orvos-, fogorvos- és egészségtudományok, valamint a pszichológia területén végzett kutatásaikat ismertették.
A körforgásos gazdaságra való átállást is segíti az az együttműködési megállapodás, amit a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológia Kara kötött a Magyar Könnyűipari Szövetséggel szerdán. Első lépésként leginkább a Földtudományi Intézet munkatársai vesznek részt a közös munkában, ugyanakkor a kontraktus a jövőben számos további lehetőséggel szolgálhat majd.
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karával, valamint Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karával együttműködő vállalati partnerekkel találkozhattak kedden a leendő mesterszakos hallgatók. A fórumon a duális képzési forma tapasztalatairól, illetve a szakmai gyakorlati lehetőségekről tájékozódhattak.
A Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszéke is részt vett egy neves építészek és építészhallgatók részvételével Romániában, Kolozsvárott tartott rangos nemzetközi konferencián. A négynapos rendezvényen a DE MK 15 hallgatója egy, az esemény témájához kapcsolódó installációt készített.
A dékáni tanácsteremben rendezett ünnepségen vehették át oklevelüket a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar hallgatói, akik idén Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban vagy a kar kiemelt szakmai ösztöndíjában részesültek. A 21 nyertes egy tanéven át részesül támogatásban.
Oktatásra és kutatásra egyaránt kiterjedő szakmai együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara a Bocskai Néptáncegyüttes Baráti Körének Egyesületével. A hallgatók már novembertől bekapcsolódhatnak a közös munkába.
A megfelelő mennyiségű mozgás mellé elengedhetetlen az egészséges ételekből álló étrend is – ezt üzente tagjainak a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramja októberben. A kupák mellé ezúttal UniFood termékeket is kaptak ajándékba a legaktívabb szervezeti egységek.