A Debreceni Egyetem vízilabdacsapata közel állt az éremszerzéshez, de izgalmas mérkőzésen végül lemaradt a dobogóról az Európai Egyetemi Játékokon (EUG) Lódz-ban. A futsalosok a tizenkettedik helyen végeztek, a teniszcsapatnak pedig a helyosztók során a nyolcadik helyezést sikerült elérnie.

Az általános felvételi eljárás eredményeként összesen 6502 elsőéves hallgató kezdheti meg szeptembertől a tanulmányait a Debreceni Egyetem magyar nyelvű képzésein. A 2022-ben felvett hallgatók létszáma a pótfelvételivel, a határon túli felvételivel és az angol nyelvű képzésekre felvettekkel együtt szeptemberre várhatóan eléri a tízezret.

A Debreceni Egyetem agrárkarának kutatója nyerte az idei előadói díjat a Fiatal Biotechnológusok Országos Konferenciája Növénybiotechnológia szekciójában. Hidvégi Norbert, a MÉK Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ munkatársa a burgonya ultrahangos kezelésének hatásáról szóló kutatási eredményeit mutatta be.

Rock klasszikusokat, legendás progresszív rockszerzeményeket és saját dalokat hallhatott a közönség a több egyetemi polgárt soraiban tudó Android együttestől a Campus Fesztiválon, az Egyetem téren. Meglepetés vendégként Bács Zoltán kancellár is színpadra lépett a zenekarral.

Több mint 200 koncert és fellépés 19 programhelyszínen, valamint számtalan egyéb program várja a látogatókat a 14. Campus Fesztiválon. A rendezvény szerda esti hivatalos megnyitóján elhangzott: a fesztiválnak jótékonysági célja is van, a nyitófogadásra megvásárolt támogatói jegyekből befolyt összegből a COVID-árvákat támogatják.

Új helyszínen, minden eddiginél nagyobb területen koncertekkel, tudományos előadásokkal, szakmai beszélgetésekkel várja a Campus Fesztivál egyetemi helyszíne, az Erasmus35 Színpad – Egyetem Tér a fesztiválozókat. A Debreceni Egyetem a négy nap alatt tizenhat standnál kínál izgalmas látnivalókat és több mint negyvenféle programot.

Minden eddiginél több csapat részvételével rendezték meg a tizenötödik, jubileumi Campus Sportfesztivált a Debreceni Egyetem Sporttelepén. Kispályás labdarúgásban, 3x3-as kosárlabdában és strandröplabdában mérték össze tudásukat az ország minden tájáról és a határon túlról érkező egyetemi sportolók.

Egymillió forinttal támogatta a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika alapítványát a Hunép Zrt. A vállalat a pénzt egy saját rendezésű futballkupa nevezési díjaiból ajánlotta fel. Az alapítvány a támogatás segítségével egy gyermekneurológiai vizsgálatokra alkalmas EMG-készüléket vásárolt a gyermekklinikának. Az adományt szerdán adták át.

A Debreceni Egyetem vízilabdázói, futsalosai és női teniszezői is pályára léptek az EUG harmadik és negyedik napján. A pólósok már az elődöntőt várhatják, a futsalosok nagy lépést tettek a továbbjutás felé, a teniszezők pedig az 5-8. helyért küzdhetnek.

Minden eddiginél nagyobb területen koncertekkel, tudományos előadásokkal, beszélgetésekkel várja a fesztiválozókat a Campus Fesztivál egyetemi helyszíne, az Erasmus35 Színpad – Egyetem Tér. Szerdán a Müzli és a Debrecen BSC Kerekasztal beszélgetésén multinacionális cégek vezetőit ismerhetik meg testközelből az érdeklődők.

A koronavírus-fertőzésben érintettek számának emelkedése miatt az oltópontok július 19-től kedden és pénteken is nyitva tartanak. Az oltópontokon időpontfoglalás nélkül is beadják a koronavírus elleni vakcinát.

Az új tanévben is várja a Debreceni Egyetem hallgatóit a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézményének debreceni képzési központja. A Mathias Corvinus Collegium olyan fiataloknak indítja ingyenes Juniorképzését, akik meglévő tudásuk mellé nemzetközi, globális tapasztalatot, illetve új szemléletet szeretnének szerezni.