Kiemelkedő eredményt értek el a Debreceni Egyetem Műszaki Karának építészmérnök hallgatói a CASA nemzetközi hallgatói tervpályázaton. A rangos megmérettetésen a nemzetközi zsűri által kiválasztott tíz legjobb pályamunka közül három a debreceni hallgatók tervei közül került ki.

A Bölcsészettudományi Kar (BTK) ünnepségeivel folytatódott a Debreceni Egyetem (DE) diplomaosztóinak sorozata. A Főépület Díszudvarán július 2-án, csütörtökön rendezett három esemény keretében több mint 800 végzős vehette át oklevelét, emellett elismeréseket és a DE Hallgatói Önkormányzat kitüntetéseit is átadták.

A gyakorlatorientált mérnökképzés fejlesztéséről, hiányszakmákban utánpótlás-nevelésről, valamint célzott oktatási program indításáról szóló megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Műszaki Kara az EVE Power Hungary Kft.-vel. Az erről szóló szerződést július 2-án, csütörtökön írták alá.

Fülesdi Béla, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára a következő négy évben alelnökként is segíti a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság munkáját. Megbízatását a debreceni, nemzetközi színvonalú aneszteziológiai kutatások elismerésének tekinti, célja pedig egy országos kutatási hálózat létrehozása, amely erősíti a hazai intézmények együttműködését és nemzetközi beágyazottságát.

Összesen kilencvenen vették át oklevelüket a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának diplomaosztó ünnepi tanácsülésén, a Főépület Díszudvarán szerdán. A rendezvényen kari és hallgatói önkormányzati kitüntetéseket is kiosztottak.

A globális agrárpiac folyamatairól, az Európai Unió és az Egyesült Államok gazdasági kapcsolatainak alakulásáról, valamint az EU-USA agrárkereskedelem legfontosabb trendjeiről tartott előadást a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) mezőgazdasági tanácsosa, Nicolas Rubio. A látogatás újabb lehetőséget teremtett a Debreceni Egyetem és amerikai partnerei közötti oktatási, kutatási és innovációs kapcsolatok erősítésére.

Rektorhelyettesi, elnöki, igazgatói és más megbízásokat adták át szerdán a Debreceni Egyetemen. A megbízóleveleket Bács Zoltán rektortól vették az új vezetők az egyetem Főépületének Rektori Tanácstermében. A kinevezések öt évre szólnak.

Kilenc év után, hivatali ideje végén leköszönt dékáni posztjáról a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar vezetője, Keményfi Róbert, július 1-től Engler Ágnes, a DE BTK Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet professzora irányítja dékánként a kar munkáját. Az ünnepélyes láncátadó ünnepséget június 30-án, kedden rendezték a kari tanácsteremben.

A mesterséges intelligenciához kapcsolódó hallgatói ötletek, fejlesztések, tehetséges csapatok felkutatása, a hallgatók szakmai tapasztalatszerzésének támogatása, valamint a már meglévő AI-megoldások bemutatása céljából szervez versenyt a Debreceni Egyetem valamennyi hallgatója számára a DE Informatikai Kar. A DEIK.AI Challenge 2026 elnevezésű megmérettetést az Innovációs Ökoszisztéma Központ támogatja.

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karát tizenhárom év után új dékán vezeti. Mátyus László professzort Németh Norbert egyetemi tanár váltja a kar élén. Az új kari vezető a dékáni láncot Bács Zoltán rektortól vette át kedden az egyetem Aulájában rendezett ünnepségen.

Szünetelnek a szakrendelések a Debreceni Egyetem Klinikai Központ mindhárom campusán, a Nagyerdei Campuson, a Kenézy Gyula Campuson, a berettyóújfalui Gróf Tisza István Campuson, illetve a Bethlen utcai Járóbeteg Szakellátási Központban a Semmelweis-nap alkalmából július 1-jén, szerdán. A sürgősségi betegellátás ugyanakkor változatlanul folyamatos lesz.

Az elmúlt években előadott klasszikus művekből mutattak be különleges válogatást a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának két féléves gyakorló énekes színpadi előadóművészet részismereti képzését folytató, valamint a komplex énekes előadói gyakorlat második tanévét teljesítő hallgatók. Többek között a Denevér és a Víg özvegy című klasszikus művekből is hangzottak el részletek a Kodály Filharmónia Debrecen, valamint a MediChoir közreműködésében a Debreceni Egyetem Főépülete előtt.