Hírek

A Debreceni Egyetem újságjának júliusi lapszámából kiderül, miként segíti hallgatóit a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium. A kánikulában üdítő lehet arról olvasni, hogyan fejlődött a debreceni fürdőkultúra az elmúlt kétszáz évben, illetve azt is megtudhatjuk, hogy két debreceni egyetemista is közreműködött egy, helyi vendéglátóegységeket bemutató könyv megírásában.

A Debreceni Egyetem hat hallgatója képviselteti magát a 2023-as Nyári Egyetemi Világjátékokon. Az idei Universiadét Chengduban, világszínvonalú létesítményekben rendezik meg július 28. és augusztus 8. között.

A Debreceni Egyetem női és férfi csapata is részt vesz a szombaton kezdődő 3x3-as Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokságon. A rendező DE férfi négyesének tagja Neuwirth Bence, a DEAC kiválósága nagyszerű hangulatú versenyre számít.

A Bölcsészettudományi Kar szombaton rendezett ünnepségeivel véget értek a Debreceni Egyetemen a nyári diplomaosztók. Június 17-e és július 8-a között 13 kar több mint négyezer végzőse, köztük a BTK 700 friss diplomása vehette át oklevelét.

Kínai delegáció tett látogatást pénteken a Debreceni Egyetemen. A pekingi Tsinghua University és a Chinese Academy of Sciences professzorai a Természettudományi és Technológiai Kar oktatási és kutatási programjával ismerkedtek, feltérképezve egy esetleges jövőbeli együttműködés lehetőségeit.

Frissen végzett ápolók, dietetikusok, gyógytornász-fizioterapeuták, mentőtisztek, szülésznők és védőnők vették át oklevelüket az Egészségtudományi Kar pénteki diplomaosztó ünnepségén. A kar második oklevélátadó eseményén összesen csaknem kétszáz jelölt kapott diplomát.

Intenzív zenei képzésben, színvonalas koncerteken vehettek részt, valamint nemzetközi szinten egyedülálló gitárversenyen is kipróbálhatták magukat a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar által rendezett Klasszikus Gitárosok Debreceni Találkozóján a gitáros növendékek. Csaknem harminc fiatal zenész töltötte meg játékával a kar épületét és fejlesztette szakmai tudását.

Az Általános Orvostudományi Kar osztott képzésein végzett magyar és külföldi hallgatók vették át oklevelüket a Debreceni Egyetemen szombaton. A diplomaosztó ünnepségen több mint kilencven orvosi diagnosztikai analitikust, okleveles egészségpszichológust, okleveles klinikai laboratóriumi kutatót és okleveles molekuláris biológust avattak.

Új természettudományos szakemberek: bio-, vegyész- és villamosmérnökök, fizikusok, matematikusok, biológusok, geográfusok, anyag-, valamint környezetkutatók végeztek a Debreceni Egyetemen. A Természettudományi és Technológiai Kar pénteki ünnepségein több mint háromszázan vették át diplomájukat. 

Huszonhárom programhelyszínen, rekordszámú, 315 zenei produkcióval, 70 debreceni zenekarral és előadóval várja a látogatókat július 19. és 23. között a 15. Campus Fesztivál a Nagyerdőn. A Debreceni Egyetem idén megújult arculattal és tartalommal jelenik meg a rendezvényen, az Egyetem Téren bemutatkozik az intézmény új programja a KEEP.

Több mint nyolcvanan vették át diplomájukat a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának fogorvosdoktor-avató tanácsülésén, a Főépület Díszudvarán csütörtökön. Az ünnepségen kari és hallgatói önkormányzati kitüntetéseket is átadtak.

Átlépte az ezer főt a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramjában (DEDM) résztvevők száma. Emellett újabb szervezeti egységek „szálltak be” a játékos dolgozói megmérettetésbe.

Az elmúlt hetekben választotta meg vezető tisztségviselőit a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). Az elnökség, a különböző tudományos osztályok és testületek munkájában a Debreceni Egyetem több egyetemi tanára is fontos szerepet vállal az elkövetkező három évben.

Modern belső térrel, teljesen új környezetben várja a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma a diákjait a következő tanévben. Az iskola központi épületének felújítása során egyebek mellett korszerűsítik a tantermeket és a tanári szobákat, valamint az iskola informatikai rendszerét is fejlesztik.

DEAC hírek

Péntek délután a vármegyei U19-es bajnokságban szereplő csapataink egymás ellen léptek pályára. A szezon egyik legjobban várt párharcára került sor a 3. forduló pénteki játéknapján,

The post A DEAC nyerte a házi derbit appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulata 3–0-s győzelemmel lépett túl a Monostorpályin. Szép számú és lelkes szurkolósereg előtt, nagy hőségben kezdődött el a DEAC Monostorpályiban esedékes kupamérkőzése

The post Jöhet a következő kör a kupában appeared first on DEAC.

Az előző bajnokságot dobogón záró korosztályos csapataink pénteken átvehették megérdemelt érmeiket, de díjaztuk legjobbjainkat is. Az ünnepi programot örömfoci előzte meg, tehetségközpontunk focistapalántái a műfüves

The post Érem-és díjátadó, örömfoci appeared first on DEAC.

Képgalériák