Hírek

A Covid-árvákat és a Debreceni Karitatív Testület tevékenységét segítik a Campus Fesztivál nyitófogadásán befolyt összegből, amely csaknem duplája a tavalyinak. Ebben az évben mintegy 12 millió forintot adományoznak – hangzott el a fesztivál szerda esti hivatalos megnyitóján. A Campust idén 15. alkalommal rendezik meg, július 19-e és 22-e között.

Címvédéssel, ukrán és litván egyetemek sikerével ért véget az Európai Egyetemek 3x3-as Kosárlabda Bajnoksága Debrecenben. A magyar csapatok közül a rendező Debreceni Egyetem együttesei szerepeltek a legjobban. A lányok a hatodik, a fiúk a tizenkettedik helyen zártak.

Három sportágban csaknem 1100 egyetemi sportoló lépett pályára két nap alatt a tizenhatodik alkalommal megrendezett Campus Sportfesztiválon a Dóczy utcai sportcampuson. A rendezvény ebben az évben is rekordot döntött, a szervezők szerint az évről évre növekvő érdeklődés mutatja a sportfesztivál fontosságát és közösségépítő erejét.

Megfejthetik a római légiók és a német tengeralattjárók üzenetváltásait, de megpróbálhatnak egy perc alatt kereket cserélni is azok, akik betérnek a 15. Campus Fesztivál egyetemi programhelyszínére, ahol 27 szervezeti egység mutatja be egy-egy téma köré szervezve a tudomány színes, könnyed vagy éppen humoros oldalát. A szerda délután megnyílt Egyetem Tér színpada is változatos programokat kínál, délutánonként beszélgetések, az esti órákban koncertek várják a látogatókat.

Kizárólag saját dalokból álló repertoárt játszik szerda este a Campus Fesztiválon az Android együttes, melynek tagja Tőzsér József, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese is. A hagyományoknak megfelelően az Android önálló koncertje után Impacttá alakul, korábbi zenésztársakkal és egy meglepetésvendéggel kiegészülve.

Hogyan segíti egy gyilkos letartóztatását, egy ismeretlen áldozat azonosítását, illetve a halál okának megállapítását az igazságügyi orvosszakértő? Mennyiben más a valóság és az amerikai filmek helyszínelőinek munkája? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak, valamint a drog- és alkoholfogyasztás jogi következményeiről is hallhatnak a fesztiválozók a Campus Fesztivál Egyetem téri színpadán rendezett beszélgetéseken.

A szövetminták elektronmikroszkópos vizsgálatához szükséges előkészületekről és az ezzel összefüggő gyakorlati problémák megoldásáról tanulnak a Debreceni Egyetemen hétfőn kezdődött ötnapos nyári iskola résztvevői. A NeurotechEU nemzetközi egyetemi szövetségi együttműködés keretében szervezett képzésen 9 országból érkezett 14 hallgató, valamint laboránsok, asszisztensek bővítik ismereteiket.

Több mint harminc országból csaknem száz diák érkezik a Debreceni Nyári Egyetem idei nyári kurzusára. A nyelvtanulás mellett idén is sok program irányul a magyar kultúra megismertetésére, újdonságként most először a Versek Éjszakáját is megrendezik.

A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárhoz tartozó Debreceni Egyetemi Kiadó öt kötettel mutatkozott be az Akadémiai Kiadó online okoskönyvtára, a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MeRSZ) felületén. A cél, hogy a tudományos publikációk láthatóbbá és hozzáférhetőbbé váljanak a hallgatók, az oktatók és a kutatók számára.

Megújul az Egyetem Tér az idei Campus Fesztiválra. A tematikus standoknál a Debreceni Egyetem 27 szervezeti egysége egy-egy téma köré szervezve mutatja be a tudomány színes, könnyed vagy éppen humoros oldalát a fiataloknak, akik egy italra is DE a vendégei lesznek. Az idei fesztiválon bemutatkozik a Középiskolások Egyetemi Előkészítő Programja, a KEEP, amivel a továbbtanulás előtt állókat szólítja meg az intézmény.

Még soha annyian nem jelentkeztek a Campus Sportfesztiválra, mint ebben az évben. A tizenhatodik kiíráson mintegy 1100-an vesznek majd részt, az ország minden tájáról és a határon túlról is érkeznek egyetemi sportolók a Debreceni Egyetem Dóczy utcai Sportcampusára.

Látványos nyitóünnepséggel vette kezdetét a 3x3 Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokság szombat este a Debreceni Egyetem Főépülete előtt. A megnyitón esküt tettek a 35 intézmény sportolói és a játékvezetők is, emellett lélegzetelállító akrobatikus kosárlabda-bemutatót is megcsodálhatott a közönség.

Már a pályák burkolatát készítették a szakemberek szerda délután a 3x3-as Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokság helyszínén, a Debreceni Egyetem Főépülete előtti téren. Ezek már az utolsó simítások, péntek reggelre a teljes versenyhelyszín elkészül.

Elkészültek a szombaton kezdődő 3x3 Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokság érmei. A csillogó kollekció darabjai tökéletes összhangban vannak az esemény hivatalos logójával, amelynek alapötletét Debrecen fontos jelképei ihlették.

DEAC hírek

Péntek délután a vármegyei U19-es bajnokságban szereplő csapataink egymás ellen léptek pályára. A szezon egyik legjobban várt párharcára került sor a 3. forduló pénteki játéknapján,

The post A DEAC nyerte a házi derbit appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulata 3–0-s győzelemmel lépett túl a Monostorpályin. Szép számú és lelkes szurkolósereg előtt, nagy hőségben kezdődött el a DEAC Monostorpályiban esedékes kupamérkőzése

The post Jöhet a következő kör a kupában appeared first on DEAC.

Az előző bajnokságot dobogón záró korosztályos csapataink pénteken átvehették megérdemelt érmeiket, de díjaztuk legjobbjainkat is. Az ünnepi programot örömfoci előzte meg, tehetségközpontunk focistapalántái a műfüves

The post Érem-és díjátadó, örömfoci appeared first on DEAC.

Képgalériák