Hírek

Újabb szervezőbizottsági egyeztetésekkel és az önkéntesek „kick-off” programjával folytatódott a felkészülés Debrecenben a július 12-én kezdődő Európai Egyetemi Játékokra. Az ötezer résztvevőt felvonultató viadal megnyitójáig már csak három hét van.

Általános orvosokat avattak pénteken a Debreceni Egyetemen. Az ünnepségen az Általános Orvostudományi Kar több mint száznegyven most végzett magyar és külföldi hallgatója tette le esküjét és vette át diplomáját.

A Debreceni Egyetemen indul hazánkban elsőként az az új típusú felsőoktatási honvédelem tantárgy, amelynek keretében a hallgatók két félév alatt egy alapkiképzéssel egyenértékű képzésben vehetnek részt – hangzott el a Honvédelmi Minisztérium területvédelmi tartalékos-toborzókampányának rendezvényén Budapesten.

A Debreceni Egyetem compliance szervezetének felépítéséről, feladatairól és tevékenységéről, valamint a visszaélésbejelentő-rendszerről tartott előadást a Debreceni Egyetem Compliance Önálló Osztályának igazgatója szerdán a Klinikai Központban.

Az UniFit Fitness&Gym Center szakembere szerint fontos, hogy a nyári hónapokban se hagyjunk fel a sportolással, folyamatosan mozogjunk, hogy megőrizzük egészségünket, fittségünket. A finteszközpont a nyári mozgáskihívásokra és az Európai Egyetemi Játékokra is különleges ajándékkal készül.

Tízéves jubileumához érkezik a mádi Jó éjszakát! rendezvény, mely az évforduló alkalmából idén háromnapossá bővül. A Debreceni Egyetem Mádi Bor Akadémia, Mád Önkormányzata és Mád Hegyközség közös rendezvénye zenei és irodalmi csemegéket, valamint magyar vidéki csúcsgasztronómiát kínál június 21. és 23. között, a programokat könyvkiadók is gazdagítják.

A Gyógyszerésztudományi Kar nemrég átadott épületéről, a Farewell Dinner-ről, a Zeneművészeti Kar hallgatóinak Éjféli Koncertjéről, a városban élő zsidó közösségről és a Pásti utcai Zsinagóga történetéről, valamint a DEAC labdarúgóinak jó szerepléséről is lehet olvasni a Debreceni Egyetem lapjának első nyári számában.

Folytatta klinikai látogatásait az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma. A testület ezúttal a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szemklinikán, a Patológián, valamint az Urológiai Klinikán ismerkedett meg a klinikai egységek eddigi eredményeivel, céljaival és feladataival.

A Debreceni Egyetem Tüdőgyógyászati Klinikája szervezte idén a Magyar Tüdőgyógyász Társaság nagygyűlését. A Kölcsey Központban június 12-e és 15-e között megrendezett szakmai konferencián a szakemberek megvitatták többek között a tüdőbetegségek legmodernebb terápiás lehetőségeit, a tüdőgyógyászattal kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket, emellett szóba kerültek a megelőzéssel kapcsolatos témák is.

Az EBSA, az Európai Biofizikai Társaságok Szövetségének végrehajtó bizottsága a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán tartotta legutóbbi megbeszélését. A kétnapos egyeztetésen szó esett többek között a közelgő szakmai kongresszusok tematikájáról, a szövetség folyóiratának szerkesztéséről, és döntést hoztak a fiatal kutatóknak odaítélt pályázatokról is.

A nemzetközi hírű debreceni algebrai iskola vezetője, a Halle-Wittenbergi Luther Márton Egyetem modern algebrai iskolájának alapítója, Kertész Andor életpályáját elevenítette fel a Debreceni Egyetem Matematikai Intézete és az MTA Debreceni Területi Bizottság Matematikai Munkabizottsága. A jogelőd Kossuth Lajos Tudományegyetem Algebra és Számelmélet Tanszék egykori tanszékvezető egyetemi tanárára tanítványai és tisztelői emlékeztek halálának ötvenedik évfordulója alkalmából.

A Debreceni Egyetemen tartották idei kongresszusukat az európai membránkutatók. A június 12-e és 14-e között megrendezett konferencián (European Joint Theory/Experiment Meeting on Membranes, EJTEMM) a szakterület legújabb kutatási eredményeit vitatták meg a résztvevők. A tanácskozást az Általános Orvostudományi Kar Biofizikai és Sejtbiológiai Intézetének munkatársai szervezték.

Hatvanhat hallgató vette át oklevelét szombaton a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán, a Liszt teremben rendezett diplomaosztó ünnepségen. Lakatos Péter dékán méltatta a végzősök, valamint oktatóik kiemelkedő munkáját és koncertekben, szakmai sikerekben bővelkedő tanévnek nevezte a most véget ért időszakot.

Az egészségiparhoz kapcsolódó kutatásokkal és képzésekkel ismerkedett a Debreceni Egyetemen az elsősorban az egészségügyben és a gyógyszerészetben komoly pozíciókat betöltő nőket tömörítő 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány delegációja. A vendégek a Gyógyszerésztudományi Kar nemrég átadott új épületében is látogatást tettek.

DEAC hírek

Péntek délután a vármegyei U19-es bajnokságban szereplő csapataink egymás ellen léptek pályára. A szezon egyik legjobban várt párharcára került sor a 3. forduló pénteki játéknapján,

The post A DEAC nyerte a házi derbit appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulata 3–0-s győzelemmel lépett túl a Monostorpályin. Szép számú és lelkes szurkolósereg előtt, nagy hőségben kezdődött el a DEAC Monostorpályiban esedékes kupamérkőzése

The post Jöhet a következő kör a kupában appeared first on DEAC.

Az előző bajnokságot dobogón záró korosztályos csapataink pénteken átvehették megérdemelt érmeiket, de díjaztuk legjobbjainkat is. Az ünnepi programot örömfoci előzte meg, tehetségközpontunk focistapalántái a műfüves

The post Érem-és díjátadó, örömfoci appeared first on DEAC.

Képgalériák