Hírek tudomány címkével

Nem véletlen az elnevezés, hiszen a magasvérnyomás-betegség gyakran évtizedekig nem okoz semmilyen panaszt, nem produkál laikus számára észrevehető tüneteket. Pedig a diagnózis felállítása nem nehéz: mindössze némi türelem és egy vérnyomásmérő szükséges hozzá.

A Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma január 16-án együttműködési megállapodást írt alá Nagyváradon a Partiumi Területi Kutatások Intézetével. A cél a térséget érintő tudományos tevékenység összehangolása.

Idén 40 éve, hogy hazatértek Amerikából a magyar koronázási jelvények. A történelmi ereklyék tengerentúli „kalandjairól” Glant Tibor, a Debreceni Egyetem docense több évtizedes kutatómunka alapján írt könyvet. A kötet szerdán jelenik meg.

Sportos témával indítja az újévet a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata. A Science Caféban elsőként Aradi János biokémikus, nyugalmazott egyetemi docens, volt válogatott középtávfutó tart előadást.

Egyedülálló kutatás, háromoldalú együttműködés, új könnyűzenei képzés, jubileumi ülések, adományok – az egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított decemberben is a Díszudvar magazin.

Valkó Orsolya, a Debreceni Egyetem Ökológiai Tanszék adjunktusa kapta a Német-Osztrák-Svájci Ökológiai Társaság elismerését a legtöbbet idézett cikk kategóriában. A publikációban a gyepek kontrollált égetésének európai alkalmazási lehetőségeit és korlátait tekinti át a szerző.

A Debreceni Egyetem kutatóinak közreműködésével tisztázták a növényi terjedésbiológia egyik vitatott kérdését. Az eredményeket a rangos nemzetközi folyóiratban, az Ecology and Evolutionben publikálták a szakemberek.

A klinikai gyógyszervizsgálatokban résztvevő szakemberek tanácskoznak Debrecenben. A csütörtökön kezdődött háromnapos tanácskozáson a klinikai farmakológia legfontosabb eredményeit, illetve a várható változásokat tekintik át.

Kiemelkedő tudományos kutatói munkásságukért 65-en, köztük a Debreceni Egyetem 11 professzora vehette át az MTA doktora cím megszerzését tanúsító oklevelet szerdán a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Dísztermében.

A fiatal kutatók közösségének találkozási pontjaként közösen tartott konferenciát a Debreceni Egyetem és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktorandusz Önkormányzata. A hit és a tudomány kapcsolatáról értekeztek.

Bár mára jelentősen átalakult a hagyomány, azért december 6-án minden gyermek kitisztított csizmájába ajándék kerül. Az idei szezonzáró Science Café témaválasztása tehát nem véletlen: „Szent Miklóstól Mikulásig” címmel hallhatnak előadást az érdeklődők.

A földtudománytól a fizikán, az irodalmon, a nyelvtudományon át a sporttudományig változatos témákban hallhattak előadásokat a Hatvani István Szakkollégium Őszi Tudományos Hallgatói Konferenciájának résztvevői pénteken a DAB Székházban.

Rekordszámú, 107 jelölt vette át oklevelét november 25-én, a Debreceni Egyetem doktor- és díszdoktoravató ünnepségén, ahol doktori és habilitált doktori, professor emeritus, valamint címzetes egyetemi tanár címeket és egyetemi kitüntetéseket adtak át.

A világhálón használt RSA titkosítás biztonságosabbá tételének matematikai hátteréről tartott előadást pénteken az Informatikai Karon a Zágrábi Egyetem professzora, Andrej Dujella, aki szombaton vette át a Debreceni Egyetem díszdoktora címet.

A virtuális és a kiterjesztett valóságra épülő számítógépes alkalmazásokat is használnak a jövőben a patológiai diagnosztikában. A technológiai újdonságokat az Általános Orvostudományi Kar szerdai előadásán mutatták be a szakembereknek.

A Debreceni Egyetem öt hallgatója és három oktatója részesült az Országos Tudományos Diákköri Tanács legmagasabb elismerésében. A Pro Scientia Aranyérmeket és a felkészítők Mestertanár Aranyérmét a Magyar Tudományos Akadémián adták át.

Doktori és habilitált doktori, professor emeritus címeket, egyetemi kitüntetéseket is átadnak november 25-én, a hagyományos őszi doktoravató ünnepségen, amelyet most is élőben, online közvetít a Debreceni Egyetem Multimédia E-learning Technikai Központja.

Hamburgban írta alá azt a megállapodást Bartha Elek oktatási rektorhelyettes, amely alapján a Debreceni Egyetem a CARPE konzorcium teljes jogú tagjává vált. Az együttműködés célja, hogy a partnerek közösen vegyenek részt európai uniós projektekben.

Jubileumához közeledik a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata, a Science Café, így nem véletlen, hogy az 5. évforduló alkalmából a számok kerülnek a rendezvény középpontjába.

A Debreceni Egyetemen kezdte meg munkáját Kelet-Magyarország első sporttudományi szakkollégiuma, amelyet a DEAC örökös tiszteletbeli elnökéről, Nyirkos Istvánról neveztek el.

A Debreceni Egyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet elmúlt öt éves eredményeit értékelték hétfőn a DAB Székházban. A tudományos ülésen Fésüs László professzort, az egyetem egykori rektorát is köszöntötték 70. születésnapja alkalmából.

A tudományos eredmények nyílt hozzáférhetőségének fontossága volt a témája a Hungarian National Workshop on Open Science tanácskozásnak, melyet november 7-én rendezett a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára (DEENK).

A hirtelen stressz szervezetre gyakorolt hatását, valamint a sportolás életminőséget javító szerepét kutatják a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem szakemberei egy most indult közös projekt keretében.

A klinikai onkológia, a daganatos betegségek kezelésének forradalmian új lehetőségeiről hallhatnak előadást mindazok, akik ellátogatnak a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata, a Science Café soron következő előadására.

Újabb stratégiai megállapodás, Szenior Egyetem, Külügyi Börze, tésztahíd építő verseny – az egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított októberben is a Díszudvar magazin.