Publikációs díjakat, valamint kiválósági PhD-elismeréseket adott át a Debreceni Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma és a DE vezetése negyvenhárom, példaértékű tudományos munkát végző egyetemi szakembernek. Az ösztöndíjakkal a testület célja, hogy publikálásra ösztönözze a kutatókat és tudományos életpályamodellt kínáljon a jövő tudósainak.
Hírek kutatás címkével
Rekordszámú, csaknem 200 programmal várja a tudomány műhelytitkai iránt érdeklődőket szeptember 29-én, a Kutatók Éjszakáján a Debreceni Egyetem.
A robotizált autonóm földművelés eredményeit, az ökológiai gazdálkodással kapcsolatos legújabb technológiákat, az aktuális kihívásokat és tudományos eredményeket is megismerhették a termelők a Hajdúnánáson megrendezett Öko Expón. A Debreceni Egyetem a gazdák és az ökogazdálkodás támogatása érdekében a tervek szerint különös figyelmet fordít majd a jövőben a kihelyezett képzésekre.
A HUNOR - Magyar Űrhajós Program keretében a Debreceni Egyetem kutatói hosszútávú űrmissziók élelmiszer-előállítását kiszolgáló rendszerek kifejlesztésén dolgoznak. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar szakemberei hazai, saját nemesítésű paprikafajtákkal azon dolgoznak, hogy az űrutazások, illetve -missziók alatt az asztronauták teljes értékű, nulla emissziós, friss, zamatos és ropogós zöldségeket nevelhessenek és fogyaszthassanak.
A növényi memóriáról és annak kiaknázási lehetőségeiről, az agrárökoszisztémát érintő szikesedésről és a fémszennyezés élelmiszerbiztonsági következményeiről is szó volt azon a nemzetközi konferencián, amelyen a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban alkalmazható fenntartható és innovatív megoldásokat mutatták be a Debreceni Egyetemen. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar által első alkalommal megszervezett tanácskozáson több mint száz szakember vett részt, kiemelt témája a „One Health - egy egészség” volt.
A vadlovak összetett, többszörösen tagozódott társadalmát, annak változásait tanulmányozták nagyfelbontású légifelvételek segítségével magyar kutatók, köztük a Debreceni Egyetem szakemberei egy nemrég befejeződött többéves kutatásban. A vizsgálatok eredményeit a napokban publikálták a Nature Communications című rangos nemzetközi tudományos folyóiratban.
A Debreceni Egyetem adott otthont a Doktoranduszok Országos Szövetsége DOSZFESZT Szabadegyetemének a hétvégén. A résztvevő doktoranduszok, PhD- és DLA-hallgatók egyebek mellett a doktoranduszképzés helyzetéről, a mesterséges intelligencia doktori kutatásokra gyakorolt hatásairól, a fenntarthatóságról, a felsőoktatási minőségbiztosításról, valamint a Neumann János Programról hallgattak előadásokat.
A Debreceni Egyetem munkatársai is részt vettek abban a nemzetközi urbán-ökológiai projektben, amelynek eredményeit nemrég publikálták a neves tudományos folyóiratban, a Nature Communications-ben. A kutatás azért is jelentős, mert az urbanizáció hatására globálisan jelentkező változásokat megismerve a jövőben olyan hatékony intézkedéseket dolgozhatnak ki, amelyek segítségével mérsékelhető az urbanizáció ökológiai rendszerekre gyakorolt hatása.
Több nyelven elérhető adatbázis, nemzetközi hadtörténeti konferencia, számos publikáció, kiadás előtt álló forrásgyűjtemény és monográfia – címszavakban a Debreceni Egyetem Középkori Magyarország és Közép-Európa Hadtörténete Kutatócsoport eddigi eredményeiről. A munka pályázati forrásból, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat támogatásával valósul meg.
A Debreceni Egyetem kutatói kiderítették, miért nem járnak NB I-es futballmérkőzésekre az egyébként potenciális nézők. Egy frissen megjelent tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a válaszadók több mint 40 százaléka még soha nem volt labdarúgómeccsen.