Három napon át tartó rendezvénysorozattal ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Praetor Szakkollégiuma. A szakollégisták ismertették kutatási eredményeiket, majd a szakkollégiumok jövőjéről vitáztak, végül jubileumi Praetor-bállal zárták a programot.

A Praetor Szakkollégium programjai a DAB Székházban rendezett jubileumi konferenciával kezdődtek, ahol PhD-hallgatók és már végzett szakkollégisták, több mint 40-en, négy magyar és két angol nyelvű szekcióban, 10 perces időkeretben mutatták be kutatási eredményeiket.

 
- A Praetor Szakkollégium a Debreceni Egyetem egyik legsikeresebb és legaktívabb szakkollégiuma. Legfontosabb feladata, hogy tagjai egymást is építve új tudást, ismereteket szerezzenek, illetve a közös élményeken keresztül közösséget alkossanak. A Praetor mindkettőben jeleskedik. Arra bátorítok mindenkit, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, hiszen az értelmiségi lét az ilyen forrásokból táplálkozik – fogalmazott a megnyitón Varga Zsolt, az egyetem tudományos igazgatója.

Szűcs Lászlóné Siska Katalin docens, a szervezet első tanára a szakkollégiumok jövőjét elemző kerekasztal-beszélgetésen hangsúlyozta, hogy 2018 óta folyamatosan minősítik a szakkollégiumokat, azóta a DE Praetor mindig a kiváló minősítést kapta meg. Ismertette továbbá, hogy egy évtizeddel ezelőtt a DE Állam- és Jogtudományi Karára járó hallgatók kezdeményezték a szakkollégium meglapítását. 

- Kezdetben a hallgatók követelték ki tőlünk azokat a szakmai programokat, amik iránt érdeklődtek. Így meg kellett mozgatnunk a kapcsolatrendszerünket. A mai napig nagy érdeklődés övezi ezt a nem kötelező tanulási formát – emelte ki Felföldi János, az Ihrig Károly Szakkollégium igazgatója.     

Porcsin Levente, a Praetor Szakkollégium egykori első diákja felidézte, hogy ennek a szervezetnek köszönhetően találkozott több nagykövettel, szétnézhetett egy börtönben és számos olyan szakmai kapcsolatra tett szert, amelyeknek a mai napig hasznát veszi. Csiszár Milán, a Sántha Kálmán Szakkollégium alelnöke pedig a szakkollégiumok közösségformáló erejét méltatta.

 
A rendezvénysorozat szombat este a Praetor Szakkollégium jubileumi báljával zárult. Az egyetem Főépületének Aulájában tartott rendezvényre csaknem 150-en kaptak meghívást.  

- A Praetor Szakkollégium nemcsak gondozza a tehetségeket, hanem értékeket is közvetít, sőt közösségépítő szerepet is betölt, olyan „egészséges szövetet” hoz létre, amely az egyetemhez jól csatlakozik és életpályát mutat a fiataloknak – fogalmazott köszöntőjében a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a bál fővédnöke. Kossa György bejelentette: a legjobban teljesítő öt Praetor-szakkollégista hallgatót a fenntartó alapítvány kuratóriuma nettó 200 ezer forinttal fogja támogatni.   

Gyarmathy Judit, a Kúria főtitkára hangsúlyozta, hogy a Kúria várja a végzett jogászokat és a doktori iskolák hallgatóit, emellett kutatókat is szívesen fogadnak.  

- Itt most azok ülnek, akik a jövő bíróiként, ügyvédeiként nemsokára meghatározzák a jogrendet. Abban, hogy az milyen lesz, a szakkollégiumi munka sokat segít – mondta Csernoch László, a DE tudományos rektorhelyettese.

Köszöntötte a résztvevőket Barcsa Lajos alpolgármester is, aki felidézte, hogy 2001 és 2006 között ő is a debreceni jogi karon tanult. 2017-ben és 2018-ban ismét beült a DE ÁJK padjaiba és továbbképezte magát.

A szakkollégium megalakulásakor a kar dékánjaként dolgozó Szabadfalvi József pedig úgy vélte, hogy a Praetor méltó utóda azon szakkollégiumoknak, amelyek a két világháború között hasonló célokat tűztek ki maguk elé.   

- Viharos időket is megélt az egyetem, akárcsak a jogi kar, de mint főnix madár, a debreceni jogászképzés hamvaiból feléledt és bár a szocializmus rányomta a bélyegét, mára megtalálta a méltó helyét. A Praetor kollégium is stabil kő, egy fal, egy lépcső, amit azok az emberek építettek fel, akik most itt vannak – emelte ki Szikora Veronika, a DE ÁJK dékánja.

Porcsin Levente ügyvéd, a Praetor alakuláskori első diákja a szakkollégium elnöksége nevében Magister Noster-díjat adott át a bálon Szűcs Lászlóné Siska Katalinnak. A Pratetor első tanára pedig a szervezet és az egyetem Tehetséggondozó Programja, a DETEP közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozva Pro Rector Jubileum kitüntetéssel köszönte meg Mándy Zsuzsanna, a Tudományos Igazgatóság munkatársa és Csernoch László tudományos rektorhelyettes ezirányú munkáját.   


 

Sajtóközpont - OCs