Hírek kutatás címkével

Saját egészségünket és a környezetünket is óvhatnánk a növényi-alapú húshelyettesítőkkel, egyelőre mégsem keresettek eléggé ezek a termékek. Erre hívja fel a figyelmet Szenderák János, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának fiatal kutatója, akinek egy rangos nemzetközi folyóiratban jelent meg erről szóló tanulmánya.

Az egyetemet fenntartó alapítvány Publikációs Díjának nyertesei mutatják be tudományos munkáikat, eredményeiket, valamint a neves külföldi folyóiratokban megjelent cikkek közlése óta zajló kutatásaikat a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Journal Club elnevezésű rendezvényén. Első alkalommal Fazekas Attila, Haimhoffer Ádám, Murányi Mihály, Somodi Laura és Székvölgyi Lóránt díjnyertes közleményét és kutatási eredményeit ismerhette meg a közönség.

Nemzetközi tudományos folyóiratban publikálta kutatási eredményeit a módszertani ellentmondások számszerű azonosítása és korrekciója címmel Fazekas Attila, a Debreceni Egyetem Informatikai Kar Számítógéptudományi Tanszékének docense. A szakember és szerzőtársa olyan módszert dolgozott ki, mely a különféle hibás kutatási adatok kiszűrésével hitelesebb tudományos eredmények létrejöttét segítheti.

A kutatásértékelés reformját elősegítő nemzetközi projekt, valamint a predátor közlési gyakorlatok tapasztalatainak értékelésére rendezett online Nyílt Tudományos Fórumot a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) és a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK).

Nem kell a cukormentes, a hagyományos tejcsokoládét szeretik a legjobban a magyarok – többek között ezt bizonyítja a Debreceni Egyetem kutatójának átfogó felmérése. Az Appetite folyóiratban megjelent közleményért a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díját is elnyerte Kiss Marietta, a Gazdaságtudományi Kar docense.

Rangos szakmai folyóiratban publikálta nyelvészeti kutatásainak eredményeit a Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet Angol Nyelvészeti nem önálló Tanszék vezetője, amelyért Kardos Éva elnyerte a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díját.

Games and Language címmel 12 ország részvételével rendezett angol nyelvű kétnapos nemzetközi konferenciát a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézete. A szakmai tanácskozás az első hazai esemény, amely a humán tudományok felől közelítve ismertette a játéktudomány eddig elért eredményeit.

A talaj termőképességének csökkenéséről és a regeneratív gazdálkodási formák lehetőségeiről volt szó a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság, a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani, Vízgazdálkodási és Növénytermesztési Tudományos Bizottsága, valamint a Magyar Talajtani Társaság nyíregyházi tanácskozásán. A szakmai rendezvényen az egyetemi tartamkísérletek eredményeit is bemutatták.

Antibiotikumok hatékonyságának növelésére találtak megoldást a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. Egy kutatás keretében olyan lehetséges gyógyszerhatóanyagokat állítottak elő, amelyek multirezisztens baktériumok és akár a Covid ellen is hatékonyak lehetnek. Az erről megjelent tanulmányt a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs díjjal jutalmazta.

Az idősödő generáció társadalmi szerepvállalásáról, az időskori aktív életmód kihívásairól, az öregedéssel járó nehézségek és az elmagányosodás megoldásáról, a legújabb tudományos eredményekről és kihívásokról is egyeztettek a szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán tizenhatodik alkalommal megrendezett Gerontológiai Napok Nemzetközi Tudományos Konferencián.