Az egyetemet fenntartó alapítvány Publikációs Díjának nyertesei mutatják be tudományos munkáikat, eredményeiket, valamint a neves külföldi folyóiratokban megjelent cikkek közlése óta zajló kutatásaikat a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Journal Club elnevezésű rendezvényén. Első alkalommal Fazekas Attila, Haimhoffer Ádám, Murányi Mihály, Somodi Laura és Székvölgyi Lóránt díjnyertes közleményét és kutatási eredményeit ismerhette meg a közönség.

Előremutató kutatói munkákat ismert el a közelmúltban a GTIDEA, melynek kuratóriumi tagjai választották ki azokat a szerzőket, akiknek publikált tudományos eredményei érdemesek voltak a Publikációs Díjra. Az elismerést az intézmény olyan oktatója vagy kutatója kaphatta meg, aki az egyetemen folyó tudományos munka eredményét rangos szakmai folyóiratban jelentette meg, munkájával hozzájárult a Debreceni Egyetem tudományos presztízsének növeléséhez. Évente legfeljebb huszonöt egyetemi oktató, kutató számára ítéli oda az elismerést az alapítvány. 
A DE szakemberei kutatási eredményeiket a GTIDEA Journal Clubban mutatják be, első alkalommal öten ismertették informatikai, orvostudományi, gyógyszerésztudományi területeken végzett kutatásaikat csütörtökön délután a Kenézy Villában. 

- A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma kiválósági programot indított annak érdekében, hogy támogassa az intézmény kiváló professzorait, kutatóit, feltörekvő tehetséges tudományos szakembereit. A kari rangsorolást követően a Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület (TTTT) tagjai döntésekkel segítettek abban, hogy a kuratórium döntése nyomán valóban a legjobb cikkek érdemeljék ki az elismerést. Nemcsak az első, hanem az utolsó szerző is a Debreceni Egyetem kutatója, tehát ez is azt mutatja, hogy mindegyik tanulmány, kutatómunka az egyetemen született. Az előadások tematikus módon épülnek fel, az első alkalommal bemutatott prezentációk főként az élettudományok területét fedik le - fogalmazott Nagy Péter, a TTTT elnöke.

Az eseményen professzorok, oktatók, kutatók, PhD-ösztöndíjasok voltak kíváncsiak a Debreceni Egyetem legújabb tudományos eredményeire. 

A rendezvényen először Fazekas Attila, a DE Informatikai Kar Számítógéptudományi Tanszékének docense mutatta be publikált tudományos eredményeit a módszertani ellentmondások számszerű azonosítása és korrekciója témában. A szakember és szerzőtársa olyan módszert dolgozott ki, mely a különféle hibás kutatási adatok kiszűrésével még hitelesebb tudományos eredmények létrejöttét segítheti. A publikációt a Medical Image Analysis című tudományos lapban közölték.

Gyógyszerésztudományi kutatásáról számolt be Haimhoffer Ádám, a Gyógyszerésztudományi Kar tudományos segédmunkatársa, aki elmondta: az volt a céljuk, hogy olyan gyógyszerkészítményt hozzanak létre, mely a gyomorba bekerülve lassabban oldódik fel, és így tovább tart a hatása. A kutatást bemutató nagyhatású publikáció a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Nature Communications-ban jelent meg.

Szintén egyedülálló tudományos sikerről hallhattak a GTIDEA Journal Club vendégei Murányi Mihály, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Urológiai Klinika szakorvosának tudományos előadásában.  Az urológus szakember a hímvessző bőrének rekonstrukciós műtéténél alkalmazott új technikát tárta fel. A kutatás eredménye az urológia egyik legolvasottabb és legtöbbet idézett kiadványában, az Amerikai Urológus Társaság hivatalos folyóiratában, a The Journal of Urology című folyóiratban jelent meg.

Somodi Laura, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Laboratóriumi Medicina Intézet tudományos segédmunkatársa a karon működő kutatócsoport tagjaként az érfalsérülés helyén kialakuló, az elvérzés megakadályozásában alapvető fontosságú vérrög stabilizációjához szükséges  XIII-as sejtes faktor hatásait vizsgálta. Az erről szóló tanulmányt a Journal of Thrombosis and Haemostasis című folyóiratban publikálták.

Székvölgyi Lóránt, a DE Lendület Genomszerkezet és Rekombináció Kutatócsoport vezetője, a Gyógyszerésztudományi Kar docense a kromoszómákat alkotó kromatinállomány vizsgálatában elért eredményeit osztotta meg a közönséggel. A tudományos sikerről a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Nature Communications-ban számolt be a DE kutatója.


A GTIDEA Journal Club a tervek szerint minden hónapban jelentkezik, ezeken az alkalmakon újabb kutatók ismertetik majd publikált kutatásaik részleteit. A következő rendezvényt november 30-án, csütörtökön tartják a Kenézy Villában.

Sajtóközpont - BZ