Hírek kutatás címkével

A Debreceni Egyetem (DE) öt fiatal munkatársnője is nyertese annak a pályázatnak, amelyet kisgyermeket nevelő kutatók támogatására hirdetett meg a Magyar Tudományos Akadémia. Az összeget publikáció közzétételére, valamint az MTA doktora cím megszerzéséhez szükséges értekezés megírására lehet fordítani.

Hiánypótló kutatást végzett a Debreceni Egyetem hallgatóinak klasszikus zenéhez fűződő viszonyáról a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar professzora. Váradi Judit a kar klasszikus zenei hangversenyekre épülő kurzusán résztvevő hallgatókat kérdezte arról, minek köszönhetően kerültek közelebb a műfajhoz, és milyen hatást gyakoroltak rájuk a koncertélmények.

A folyóirat idei első száma is érdekes, interdiszciplináris válogatást kínál a tudományos élet újdonságaiból. A kiadványban – többek között ¬– irodalmi aktualitásokról, űrkutatásról, a színházi élet érdekességeiről és Debrecen épített örökségéről is olvashatnak az érdeklődők. A Debreceni Szemle ezúttal az önkormányzat támogatásával a város napja alkalmából jelent meg.

Az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány előadás-sorozatának következő alkalmán aktuális, nemzetközi szinten is kiemelkedő jelentőségű kutatásaikat mutatják be a GTIDEA Publikációs Díjával elismert egyetemi szakemberek. A március 28-i klubrendezvényen természettudományhoz, nyelvészethez, gazdaságtudományhoz, valamint orvostudományhoz kötődő kutatások eredményeit osztják meg a díjazott kutatók.

Termőtalajaink állapotára és fontosságára, a talajdegradáció jelentette komplex, a földrész és a bolygó lakosságát érintő problémákra kívánja felhívni a figyelmet a Magyar Talajtani Társaság TALAJ a talpad alatt címmel meghirdetett országos kampánya. A rendezvényhez idén immár második alkalommal csatlakozott a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrokémiai és Talajtani Intézete, a Körforgásos Gazdálkodási és Környezettechnológiai Tanszék,valamint az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Nyíregyházi Kutatóintézete.

Teljesen új utat nyithat meg a növénynemesítésben a Debreceni Egyetem kutatóinak munkája, melyben megfejtették a növényi kommunikáció titkait. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos, ismeretterjesztő sorozatának legújabb riportjában.

A tejfehérje-érzékenyek számára is fogyasztható, allergénmentes és egyben az immunrendszert is támogató, magas biológiai értékű tejtermékek fejlesztésén, valamint előállításán dolgoztak a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar kutatói a FINO-FOOD Élelmiszerfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. szakembereivel egy most lezárult három éves programban. A pályázat eredményeit projektzáró rendezvény keretében mutatták be Kaposváron.

A microPublication Biology folyóiratban jelent meg a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar hallgatóinak bevonásával készült vizsgálat leirata, melyben sörökből kimutatható mikrobákat kerestek és elemeztek. Már egy következő publikáció is készül, abban mézsörélesztőket hasonlítanak össze fenotípusosan.

Két védett lepke, a csíkos medvelepke és a sárga gyapjasszövő genomi könyvtárát készítik el a Debreceni Egyetemen a szakemberek egy nemzetközi kooperáció keretében. A kutatók célja, hogy a genetikai struktúrát megismerve segítsék a természetvédelmi menedzsmentet a fajmegőrzésben.

Folytatódik a Debreceni Egyetem (DE) Tudományos Igazgatóságának ismeretterjesztő sorozata. Március 12-én, szerdán 17 órától Rejtett veszélyek a vizeinkben: mikroszennyezők és hatásaik a vízi élővilágra címmel Nyeste Krisztián József, a Természettudományi és Technológiai Kar (TTK) Biológiai és Ökológiai Intézet Hidrobiológiai Tanszék adjunktusa tart előadást a KARAKTER 1517 Könyvesbolt és Kávézóban.