Hírek

Folytatódik a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata, a Science Café. Ezúttal „Állati jó terapeuták” címmel Jakabné Bagi Ágnes, a DE Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Klinika okleveles fizioterapeutája, lovasterapeutája tart előadást.

Újabb négy évig vezetheti a Debreceni Egyetemet Szilvássy Zoltán professzor. A rektori kinevezést Áder János köztársasági elnök adta át az egyetemi vezetőnek a Sándor-palota Tükörtermében tartott szerdai kinevezési ünnepségen.

Minden eddiginél több szakmai előadást hallhatnak az érdeklődők a 25. Informatikai Szakmai Napokon. Az eseményen bemutatkoznak a Debreceni Egyetem Informatikai Karának (IK) vállalati partnerei, a látogatók a legújabb technológiák mellett aktuális témákkal, karrierlehetőségekkel is megismerkedhetnek.

Régi hagyományt elevenítettek fel a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar végzős agrármérnök hallgatói: tapasztalatszerző körútra indultak záróvizsgájuk előtt. Az országjáráson a korszerű állattenyésztés, növénytermesztés, valamint a kertészeti ágazat legmeghatározóbb hazai vállalatait látogatták meg a DE MÉK hallgatói.

Harmadik helyen végeztek a Debreceni Egyetem medikusai a hazai orvostudományi egyetemek sportcsúcseseményén, a hétvégén megrendezett 49. Medikus Kupán. A viadalt hagyományosan a négy hazai orvosképző intézmény részvételével rendezték meg Pécsett.

Eredményesen szerepeltek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának (ZK) hallgatói a Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozón és Versenyen. Összesen hat debreceni egyetemista ért el helyezést a Liszt teremben rendezett negyvenharmadik zenei megmérettetésen.

A 2022-es általános felvételi eljárásban is kiemelkedően teljesített a Debreceni Egyetem. Összesen nyolc és félezren jelentkeztek első helyen a DE képzéseire. A legnépszerűbbek idén is a gazdaságtudományi szakok voltak.

A szociális robotok fejlesztésében rejlő lehetőségekről, a Debreceni Egyetem (DE) Műszaki Karának (MK) elkövetkező éveit meghatározó kutatási területről tartott előadást április 7-én a Fazekas Mihály Gimnáziumban Korondi Péter professzor a MTA Debreceni Akadémiai Bizottság Műszaki Szakbizottsága és a DE MK Mechatronikai Tanszék szervezésében.

Debrecen város napja alkalmából díszpolgári címet adományozott az önkormányzati képviselőtestület Bitskey Istvánnak, a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének professor emeritusának. Balla József, a Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika igazgatója Pro Urbe díjat vehettek át a hétfői ünnepi közgyűlésen.

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett rendezte meg a VII. Különleges Bánásmód Nemzetközi Interdiszciplináris Konferenciát a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar, valamint a Különleges Bánásmód Interdiszciplináris Folyóirat. Az online szakmai tanácskozáson hat szekcióban mintegy 50 előadás hangzott el.

Több mint két év elteltével újra nyilvános esemény keretében, családtagok, rokonok, ismerősök jelenlétében avathatta új doktorait a Debreceni Egyetem. A szombaton rendezett ünnepségen adták át a habilitált doktori és Professzor Emeritus címeket is.

Négy aranyérmet szerzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók montreali világbajnokságán a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának sportszervező szakos hallgatója, Liu Shaoang. A Ferencváros 24 éves gyorskorcsolyázója 500, 1500 és 1000 méteren is győzött, így mindhárom egyéni távon aranyérmes lett, és megvédte címét összetettben is.

„Emeljük négyzetre a tehetséget!” címmel tartott pedagóguskonferenciát pénteken a Mathias Corvinus Collegium (MCC) debreceni képzési központja. A rendezvényen a térség oktatási intézményeinek tehetséggondozási módszereit ismertették, a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központjának vezetője is beszámolt az intézmény tevékenységéről.

Vizsgafelkészítőket tart a Microsoft felhőalapú mesterséges intelligencia és Azure nemzetközi ipari tanúsítványainak megszerzéséhez a Debreceni Egyetem Informatikai Kara (IK). Az angol és magyar nyelvű képzések a versenyképes nemzetközi vizsgák teljesítését segítik.

DEAC hírek

Harmadik idegenlégiósát is megtalálta a DEAC kosárlabdacsapata, Djordje Drenovac és Kyan Anderson után Danilo Osztojics is a Debreceni Egyetem együttesét erősíti majd a 2024-25-ös kiírásban.

The post Zalaegerszegről érkezik a DEAC új centere appeared first on DEAC.

Az Év sportolójának választott kiváló lovas megtiszteltetésnek érzi a díjat, és hálás a Debreceni Egyetem sportklubjának a támogatásért. Idén az év DEAC-sportolója elismerésben ifj. Szabó

The post Nagy tervei vannak ifj. Szabó Gábornak appeared first on DEAC.

A párizsi paralimpia előtti utolsó megmérettetésen, a Varsóban rendezett kerekesszékes világkupán két fegyvernemben vívott a DEAC klasszisa, Osváth Richárd. Férfi kard A kategóriában Osváth Richárd

The post Osváth Richárd világkupagyőztes appeared first on DEAC.

Képgalériák