A világ egyik leggyorsabban növekvő szoftverfejlesztő cégének hazai leányvállalatával, az EPAM-mal hozott létre speciális oktatási-kutatási szervezeti egységet a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. A megállapodás célja a nemzetközi piaci tudás és a naprakész technológiai ismeretek integrálása az oktatásba.
Átadták a Debreceni Egyetem Szolnok Campusán kialakított új Demonstrációs labort. A teremben az Egészségügyi Kar ápoló és védőnő szakos hallgatói a valódiakhoz nagyon hasonlító, illetve részben azokkal megegyező eszközök segítségével tanulhatnak.
A robotika, a virtuális valóság és az E-sport egészségre gyakorolt hatásairól rendezett FizioPéntek címmel online konferenciát a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszéke hallgatóknak és a már végzett gyógytornászoknak. A szakmai program résztvevői a legmodernebb okoseszközökkel is megismerkedhettek.
A Debreceni Egyetem tudományos pályára készülő hallgatóinak bemutatkozását, a karok közötti kapcsolattartás és a multidiszciplináris kutatások erősítését segíti a GTIDEA által hagyományteremtő szándékkal indított Professzori Teaház. A csütörtöki első alkalmon a Bölcsészettudományi Kar, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Phd-hallgatói mutatták be kutatásaikat az Aulában.
Rektorhelyettesi pályázatok rangsorolásáról, új kutató központ létrehozásáról, képzések indításáról, valamint a karok és egyéb szervezeti egységek működési és üzleti tervéről szavazott a Debreceni Egyetem Szenátusa áprilisi ülésén. A testület döntése nyomán M. Tóth Ildikó Sajtóközpont néven folytatja munkáját a Sajtóiroda.
„Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” elismerésben részesült a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egyetemi docense. Romos Zsolt a tehetséggondozásban végzett kiemelkedő munkájáért vehette át a kitüntetést, országosan összesen ötvennyolc pedagógust díjaztak.
A Debreceni Egyetem Sebészeti Intézetéből indult, és mára országos programmá vált az a kezdeményezés, amely a szakorvosjelöltek szakvizsgára való felkészülését támogatja. A szemináriumokon a rezidenseket a négy hazai orvosképző egyetem oktatói segítik tudásuk tökéletesítésében. A következő felkészítőt május 6-án tartják
Tovább erősíti a tudástranszferen alapuló együttműködést Üzbegisztánnal a Debreceni Egyetem. A gyógyszerésztudomány és gyógyszeripar, valamint az agrártudomány területeit érintő képzési és kutatás-fejlesztési kooperációról Abat Fayzullaev nagykövettel egyeztetett Szilvássy Zoltán rektor.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar szakembereinek közreműködésével készült, a koronavírus-járvány zenei oktatásra gyakorolt hatásairól szóló kutatás eredményeit összefoglaló tanulmánykötetet mutattak be. A most megjelent tanulmány többek között a zenetanárok és oktatók alkalmazkodásából eredő új módszertanokat veszi sorra.
A kínai nyelv megismertetésére kötött oktatási és kulturális együttműködési megállapodást szerdán a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézete, a Debreceni Nyári Egyetem és az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ.
A számítógép-hálózatok és alkalmazásaik, a digitalizáció, a mesterséges intelligencia területén elért fejlesztésekről és a magyarországi IT-ipar legújabb eredményeiről adtak átfogó képet a hazai felsőoktatás, a közgyűjteményi közösségek, valamint az informatikai szektor szereplői a Debreceni Egyetem Informatikai Karán (IK) tartott Networkshop országos informatikai konferencián.
A legújabb informatikai technológiákkal, aktualitásokkal ismerkedhetnek meg a Debreceni Egyetem Informatikai Karának hallgatói a 25. Informatikai Szakmai Napokon. A kedden reggel megnyitott rendezvényen minden eddiginél több szakmai előadáson vehetnek részt a látogatók.