Szakmai tanácskozáson mutatják be a Debreceni Egyetem Informatikai Kar (IK), valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakemberei az IK vállalati partnereivel a mesterséges intelligencia modern autóiparban, egészségügyben, oktatásban és tudományos életben betöltött szerepét március 4-én, kedden. Az AI-konferencián a technológia legújabb irányait, kihívásait és az elkövetkező évek várható újításait is felvázolják majd a résztvevőknek.
Sűrű hétvége előtt állnak a Debreceni Egyetem csapatai. A jégkorongozók pénteken itthon, vasárnap Budapesten lépnek pályára. A labdarúgók számára Nyíregyházán kezdődik a tavaszi szezon és a férfi röplabdázók is idegenbe utaznak. A kosarasok, a kézisek és a futsalosok hazai környezetben gyűjthetik be a pontokat.
Reakciójukban képződhetnek olyan hosszú élettartamú vegyületek, amelyek reakcióba léphetnek a nyersvizekben lévő más komponensekkel, így különböző klórozott, halogénezett vegyületek jelenhetnek meg, amik emberi egészségre károsak – állapították meg a Debreceni Egyetem kutatói.
Megismételhetetlen pillanatokat élhettek át a Debreceni Egyetem hallgatói szerda este az oDEon Színházban. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, szaxofonos improvizált a közönségnek a Könnyű(?)Zenész ÉLETutak című sorozat idei első előadásán.
Látványos felvonuláson vett búcsút a várostól, valamint a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karától csaknem száz végzős hallgató. A leendő jogászok a Déri térről vonultak az Egyetem térre szerda este.
A tavaszi félévben is folytatódik a Debreceni Egyetem (DE) speciális képzési programja, a Szenior Egyetem. A szépkorúaknak szóló kurzus keretében elsőként március 7-én, pénteken 16 órai kezdettel Kapusi Kálmán egyetemi docens, a Zeneművészeti Kar Vonós Tanszék vezetője tart előadást A magyar könnyűzene története címmel.
Bölöni László személyét és pályafutását ismerhette meg a közönség a szemeszter első DELAB talkshow-ján kedden az oDEon Színházban. A Buzánszky 100 programsorozat ünnepélyes, teltházas nyitányán az Országgyűlés elnöke, Kövér László, valamint Gelei József olimpiai bajnok labdarúgókapus és Rudolf Gergely, a válogatott és a DVSC korábbi csatára is részt vett.
Az utóbbi években olyan új szigetelőanyagok jelentek meg, amelyek vékonyabb rétegben felhordva is remek eredményeket produkálnak. A Debreceni Egyetem Műszaki Kar Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszék vezetője, Lakatos Ákos erről szóló tanulmányát a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el.
Huszonöt fiatal kutató, köztük Gesztelyi Hermina Ágnes, a Debreceni Egyetem (DE) Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar (GYGYK) Komplex Művészeti- és Egészségnevelési Tanszék adjunktusa vehette át az Akadémiai Ifjúsági Díjat. Az elismerést a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a tudományos élet területén dolgozó fiatal kutatók eredményeinek elismerésére hozta létre.
A kutatási és tudományos együttműködés előmozdítása érdekében látogatott a United Arab Emirates University (UAEU) campusára a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar, valamint Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar delegációja. A DE küldöttsége megismerhette az UAEU világszínvonalú kutatási létesítményeit, élvonalbeli infrastruktúráját is.
Buzánszky Jenő születésének századik, halálának tizedik évfordulójára emlékeznek a Debreceni Egyetemen, ahol egy éven át rendeznek különböző programokat, köztük tornákat, előadásokat, megemlékezéseket. A Buzánszky 100 rendezvénysorozat részleteiről kedden sajtótájékoztatón számoltak be.
Tagjai közé fogadta a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karát a Global Alliance for the Development of Pharmaceutical Science (Gyógyszerészeti Tudományok Fejlesztéséért Globális Szövetség) a China Pharmaceutical University (Kínai Gyógyszerészeti Egyetem) ajánlása alapján. A szakemberek a közeljövőben online workshopon egyeztetnek közös kutatási lehetőségekről.