Kétoldalas összeállításban mutatta be a Debreceni Egyetem sportját a pünkösdi hétvégén megjelent Nemzeti Sport a Hosszabbítás című mellékletében. A lap a képzések és kutatások mellett az egyetemi szakosztályok sikereit, az infrastruktúrát és a sport közösségformáló erejét is kiemeli.
Megnyerte a Megye I-es bajnokságot a DEAC labdarúgó együttese szombaton. Azóta az is kiderült: az osztályozón a Körmend csapatával kell megküzdenie az egyetemi gárdának, hogy feljusson az NB III-ba.
Telt ház előtt rendezték meg a férfi kosárlabda NB I/B döntőjének második mérkőzését, ahol a DEAC fordulatos, izgalmas találkozón nyert a Veszprémmel szemben, így a debreceniek feljutottak az A-csoportba.
Az első osztályba jutás a tét a DEAC Kamilla Gyógyfürdő kosárcsapatának, a férfi futsalosokra az NB II-es bajnokság döntőjének első mérkőzése vár, a focisták pedig a megye I. bajnoki címéért játszanak a pünkösdi hosszú hétvégén.
Trócsányi László igazságügyi miniszter részvételével rendezte meg XIV. Doktorandusz Konferenciáját pénteken a Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolája.
Az ifjúságot érintő kihívások, nehézségek és jó gyakorlatok volt a központi témája az I. Nyíregyházi Ifjúságkonferenciának, melyet a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán tartottak május 31-én.
Látványos flashmobbal emlékeztek a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának és Általános Iskolájának diákjai a 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának 97. évfordulójára.
A városban egyedüli oktatási intézményként kapta meg a Minősített Tehetséggondozó Műhely címet a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája.
A hagyományos feladatai mellett a szolgáltatások modernizálást, az online terek bővítésével pedig a még szélesebb körű elérhetőséget tartja legfontosabb jövőbeni céljának a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára.
A tavaly elért eredményen javítva sikerrel szerepelt és a 29. helyen zárt a Debreceni Egyetem Műszaki Karának csapata a Shell Eco-marathonon, amelyet május 25-28. között a Queen Elizabeth Olimpiai Parkban rendeztek Londonban.
Milyen hatással van tíz év dohányzás az arcbőrünkre? Mennyivel csökken a légzésfunkciónk? És mennyi pénzt takarítunk meg, ha letesszük a cigarettát? A válaszokat a Népegészségügyi Kar mesterszakos hallgatói adták meg a dohányzás világnapján.
Öt nemzet diákjaival szerezték vissza a környék gyógyvizeiből „eltűnt” ásványokat a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolájának tanulói. Így ismerkedtek játékosan egymás kultúrájával és nyelvével egy héten át.