Tudósiskola a mérnökképzésről

„Miért jó mérnöknek lenni?” címmel Szűcs Edit, a Műszaki Kar dékánja tartott a műszaki képzést népszerűsítő előadást kedden a Tudós és iskola – tudósiskola keretében a Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorlójának könyvtárában.

 
- Nektek már könnyebb lesz a továbbtanulás, hiszen 2007 óta működik Debrecenben egyetemi szintű mérnökképzés – hangsúlyozta Szűcs Edit, aki előadásában is felidézte, hogy egykori „kossuthos” diákként milyen útravalót kapott gimnáziumától, hogyan tanult tovább Budapesten, és szerzett diplomát a Műszaki Egyetemen gépészmérnökként.

- A világ nem működne a mérnökök munkája nélkül, hiszen nem lenne világítás, fűtés ebben a teremben, sőt, terem sem lenne, hiszen ha nincsenek mérnökök, ez a ház sem épülhetett volna fel – emelte ki a szakterület jelentőségét a dékán.

Szűcs Edit a képzési kínálatot ismertetve elmondta: a karon folyamatosan bővülnek a választható szakok, elegendő csupán a szeptemberben angol nyelven, külföldi diákok számára induló hivatásos repülőgépvezetői képzésre, vagy az ahhoz kapcsolódó légiirányító specializációra gondolni. Az újdonságok mellett kiemelte az ipari vállalatokkal ápolt kapcsolatokat, és az ennek köszönhető duális képzési formákat is.


A dékán kitért a hallgatói életet színesítő eseményekre, köztük a betonkenu kupán való részvételre, a tésztahíd-építő versenyre, a LEGO robotprogramozásra, a Kutatók éjszakájára, és az elektromos, valamint pneumatikus autókkal elért sikerekre is.

– Bár alapszakon végzett diákjaink hamar el tudnak helyezkedni a diplomaszerzést követően, én mégis azt mondom, egy kossuthos adjon magára, és ne álljon meg a BSc-nél – jelentette ki a dékán.

- A „Tudós és iskola – tudósiskola” sorozatot tavaly hívta életre a gimnázium, azzal a céllal, hogy továbbtanulás előtt első kézből, rendhagyó órák keretében szerezhessenek ismereteket a diákok – mondta az unideb.hu portálnak Futóné Monori Edit intézményvezető.

A sorozat a tervek szerint április végén természettudományos területen laborfoglalkozással folytatódik a Debreceni Egyetemen.

Sajtóiroda - BZs