Óvónőképzőként indult, mára a régió egyik legmeghatározóbb, több mint háromezer hallgatót számláló pedagógiai és társadalomtudományi képzőhelyévé nőtte ki magát a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara. Fennállásának 55. évfordulóját jubileumi emléküléssel ünnepelték csütörtökön a kar egykori és jelenlegi vezetői, oktatói, hallgatói Hajdúböszörményben.

Mit jelent ma Magyarországon fiatal vállalkozónak lenni? Hogyan lesz egy ötletből működő vállalkozás, akár már az egyetemi évek alatt? Honnan szerezhető indulótőke vagy első ügyfél? Mikor kell tudni elengedni egy ötletet, és hogyan segítheti egy saját ötlet megvalósítását a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége? A DEViK – Üzleti Innovációs Klubban két egymást kiegészítő kerekasztal-beszélgetésen a fiatal vállalkozók előtt álló lehetőségekről és kihívásokról volt szó kedden a Kazánházban.

Hárman képviselték a Debreceni Egyetem Műszaki Karát a Power Electronics and Motion Control Council Észtországban tartott jubileumi konferenciáján. Az Európában teljesítmény-elektronikával és mozgás-szabályozással foglalkozó legrégebbi és egyben legnagyobb presztízsű nemzetközi szervezet tallinni rendezvényén 40 országból 230-an vettek részt.

Újra teljeskörűen elérhetők az Erasmus+ programok a Debreceni Egyetem hallgatói és kutatói számára, miután az Európai Unió Tanácsa megszüntette a Magyarországgal szembeni kondicionalitási eljárást. Az ösztöndíjprogram újdonságairól és más mobilitási lehetőségekről kaphattak átfogó tájékoztatást az érdeklődők szerdán az idei, 28. Külügyi Börzén a Debreceni Egyetem Főépületében.

A Békési Gergő, Klampeczki Marcell és Németh Bence összeállítású férfi hármas állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára Sopronban, a Félmaraton MEFOB-on. A megmérettetésen egyéniben is indultak a Debreceni Egyetem hallgatói, ott is szép eredményekkel zártak.

Összetartó közösség, gyermekközpontú légkör, korszerű oktatási környezet, kiváló pedagógusok, tehetséggondozás és biztos jövőkép – a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája legfőbb erősségei. Miért érdemes még a Kossuth Gyakorlót választani? Erre a kérdésre is választ kaphatnak az intézmény közelgő nyílt napjain: november 3-án a nyolcadikos diákokat, november 4-én a hatosztályos képzés iránt érdeklődő tanulókat és szüleiket várják a Csengő utcán. November 11-én az Arany János téri, november 18-án pedig a Kossuth utcai feladatellátási helyen fogadják a leendő elsősöket és szüleiket.

Tovább mélyíti meglévő kapcsolatait a Debreceni Egyetem és India. Anshuman Gaur, az Indiai Köztársaság magyarországi nagykövete az intézményben tett látogatása során oktatási, kutatási és kulturális projektek bővítéséről egyeztetett Jenei Attila nemzetközi rektorhelyettessel. A diplomata egy könyvgyűjteményt is átadott a DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtárnak, továbbá megnyitotta a DEENK-ben az India Sarok elnevezésű tematikus időszaki könyvkiállítást is.

Nemzetközileg elismert kutatók és ipari szakemberek mutatják be, merre tart a technológia, és milyen fejlesztések alakíthatják át a közeljövőben a mindennapjainkat a Debreceni Egyetem Műszaki Karán kedden kezdődött 2nd International Conference on Autonomous Machines and Intelligent Robotics Applications (AMIRA) konferencián. A több száz érdeklődő összesen húsz előadást hallgathat meg.

Lengyelország budapesti konzulja személyesen fejezte ki elismerését és köszönetét a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának az M3-as autópályán augusztusban történt buszbaleset sérültjeinek szakszerű ellátásáért. Marcin Bobiński kiemelte: a lengyel sérültek Debrecenben a legmagasabb színvonalú ellátásban részesültek, amelynek jelentős szerepe volt felépülésükben. A konzult a Klinikai Központ vezetősége fogadta kedden az Elnöki Hivatalban.

Az újrakezdés bátorsága és a belső szenvedély ereje – a Platon Karataev zenekar frontembere, Balla Gergő beszélt őszintén a hallgatóknak a tévutakról, a kompromisszummentes alkotásról és az életút alapkérdéseiről hétfő este a Debreceni Egyetem rendhagyó kurzusán. A Könnyű(?) Zenész Életutak szemeszternyitó előadásán a jogi pálya vargabetűje, a zenekar-alapítás, a család és a belső önismereti utazások is terítékre kerültek a Böszörményi úti színházteremben.

Egy jól ismert környezet, megszokott helyszín változásainak sajátos perspektívából történő megörökítésére várja a legszebb, legkülönlegesebb fotókat új pályázatán a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár. A zsűri által kiválasztott 20-25 pályaművet A Szigetben, egy tárlaton állítják majd ki.

A korai stádiumban felfedezett emlőrák szinte száz százalékban gyógyítható, éppen ezért a szakemberek a szűrővizsgálatok fontosságára hívták fel a figyelmet egy hétfői rendezvényen. A szakmai előadás-sorozatot a résztvevők egy közös sétával zárták, ezzel is hangsúlyozva az összefogás erejét. A mellrák elleni küzdelem hónapja alkalmából rendezett programot a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete szervezte.