A belső gyémánt az oDEon színpadán

Az újrakezdés bátorsága és a belső szenvedély ereje – a Platon Karataev zenekar frontembere, Balla Gergő beszélt őszintén a hallgatóknak a tévutakról, a kompromisszummentes alkotásról és az életút alapkérdéseiről hétfő este a Debreceni Egyetem rendhagyó kurzusán. A Könnyű(?) Zenész Életutak szemeszternyitó előadásán a jogi pálya vargabetűje, a zenekar-alapítás, a család és a belső önismereti utazások is terítékre kerültek a Böszörményi úti színházteremben.

A Debreceni Egyetem népszerű, Könnyű(?) Zenész Életutak című kurzusa ezúttal is olyan inspiráló vendéget látott vendégül, aki saját példáján keresztül mutatta be, hogyan alakulhat ki egy egyetemi évek alatt kibontakozó szenvedélyből hivatás. Végh Veronika háziasszony beszélgetőtársa Balla Gergő, a Szigeten, a Budapest Parkban és a Müpában is telt házas koncerteket adó Platon Karataev együttes alapító énekes-dalszerzője volt.

Mint kiderült, Gergő eredetileg jogi pályára készült, de a kötelező tananyag helyett inkább irodalmat olvasott, így egy év után otthagyta és inkább nagybőgőzni kezdett. A családja azonban bízott benne, így hamar megtalálta saját útját.

- Ez a feltétel nélküli szülői szeretet és bizalom, ez mennyire meg tudja tartani az embert akár kereső, kicsit bolyongó éveiben. Szüleim úgy gondolkodtak: rendben, most otthagyja az egyetemet, és valamiért nagybőgőzni akar, akkor nézzük meg, hogy mi lesz ebből – emlékezett vissza a kezdetekre a zenész.

A jogi vargabetű után végül pszichológiát tanult, ami közelebb állt az érdeklődéséhez, és bár ma már főként a zenélésre fókuszál, a pszichológiát a jövőben is fontos hivatásának tekinti. Az est során hangsúlyozta, hogy a kitartás és a valódi célok megtalálása elengedhetetlen a belső fejlődéshez.

- Nincs nagy világmegváltó bölcsességem, de tényleg érdemes megtenni még azokat a plusz kilométereket, hogy az ember tényleg megtalálja a legbelső mozgatórugóját. Azt a bizonyos belső gyémántot, amikor azt érzi az ember, hogy mindent meg tudna tenni azért, hogy azt tudja csinálni. Ha ezt valaki megtalálja, akkor szerintem nem fog visszapattanni falakról, hanem tud menni ezen az úton, és érdemes nem megelégedni a kompromisszumos megoldásokkal, hanem eltolni falig a biciklit. Viszont ez nem hullik az ember ölébe, ezért tenni kell, ez egy komoly befelé tekintés és belső kutatómunka – fogalmazott Balla Gergő.

A zenekar neve Tolsztoj Háború és béke című regényéből származik – Platon Karataev egy egyszerű, tiszta lelkű orosz parasztkarakter, akinek alakja mély belső érést indít el, erre törekszik az együttes is. Gergő gyermekkora óta szoros kapcsolatban áll az irodalommal és a könyvek világával (édesapja lelkész, édesanyja orvos-költő), dalszövegei könyvben is megjelentek, sőt ma már az ELTE dalköltő képzésében tanít.

A formáció kezdetben angol nyelven alkotott, az angolszász folk hagyományokat követve, de a mélyebb, univerzálisabb önismereti kérdések kifejezése érdekében később áttértek a magyar nyelvre. Zenéjükben a költészet, a belső lelki utazások és a gitárzene találkoznak, amiből a közönség néhány dal erejéig ízelítőt is kapott.

- Soha semmit nem azért csinálunk, hogy igényeknek megfeleljünk vagy pedig az elvárási horizontot letapogassuk, ami belülről fakad és azt a saját formavilágunkban artikuláljuk, és nekünk örömet okoz, azt csináljuk; és hogyha ez a másik oldalról talál befogadókra, az egy öröm – fogalmazott Balla Gergő az alkotási folyamatról. 

Az est folyamán szó esett még a színpadi szerepléssel járó kezdeti szorongások leküzdéséről, valamint egy délkelet-ázsiai utazás során átélt súlyos betegségről, amely mentálisan és fizikailag is a határok tologatására kényszerítette és jelentősen inspirálta a későbbi lemezeket. A transzcendens, láthatatlan világ jelenlétét alapvető bizonyosságnak tartja az életben.


Három kislány édesapjaként ma már az apaságot tekinti élete legfontosabb forrásának, amely teljesen új perspektívába helyezi a mindennapjait.

A Könnyű(?)Zenész Életutak következő előadásán alma materükben beszélnek egyetemi éveikről, a zenekar alakulásáról és a sikerig vezető útjukról a Talamba Ütőegyüttes tagjai október 19-én, hétfőn 18 órától az oDEonban. 

Facebook esemény

Sajtóközpont-TB
Last update: 2026. 10. 13. 11:00