Hírek

Mivel a Föld szinte minden részéről jelentkeztek hallgatók a Debreceni Nyári Egyetem idei online kurzusára, naponta három különböző időpontban indulnak a magyar nyelvet és kultúrát bemutató internetes foglalkozások.

A Debreceni Egyetem Alumni Közösségének lapja sok sikeres egykori hallgatójának pályafutását ismerteti nyári számban, emellett két új, az egykor itt tanuló, ma már hazánkban élő külföldi öregdiákokat, valamint az intézményben karriert építő alumnusokat bemutató rovattal is kedveskedik olvasóinak.

Sokan vettek részt a vasárnap hajnalban véget ért debreceni Campus Fesztivál Egyetem Tér nevű helyszínén tartott programokon. A Debreceni Egyetem standjainál a legtöbben a rendőrséggel közös bűnügyi helyszínelési bemutatóra voltak kíváncsiak.

A mesterséges intelligencia és a Big Data legfontosabb területeiről, a digitális műalkotások szerzői jogi kérdéseiről, és a nem helyettesíthető tokenek digitális művészetben játszott szerepéről is hallhattak a diákok az Informatikai Kar Adattudomány & E-sport nyári táborában.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Ascsillán Endre GE-alelnök, mesteroktató, Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár osztotta meg gondolatait a fejlődésről pénteken a Campus Fesztivál Egyetem Tér színpadán.

Az általános felvételi eljárás után 6958 elsőéves kezdheti meg szeptembertől tanulmányait a Debreceni Egyetem magyar nyelvű képzésein. Az idén felvételt nyert hallgatók száma a pótfelvételivel, a határon túli felvételivel és az angol nyelvű képzésekre felvettekkel együtt meghaladhatja a tízezret.

Átvették magasabb vezetői megbízásaikat a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája új intézményvezető-helyettesei. A kinevezéseket Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese adta át csütörtökön a Karácsony Sándor Teremben.

Több mint ötszáz versenyző részvételével, három sportágban rendezték meg a XII. Campus Sportfesztivált a Debreceni Egyetem Sportlétesítményeiben. Az idei rendezvény elérte a célját: a hallgatói közösségek építése, erősítése mellett a sportot, a rendszeres testmozgást népszerűsítették.

A vadgazdamérnök képzés gyakorlati oldalát erősíti a most létrehozott Hortobágyi Vadgazdálkodási Gyakorló Gazdaság. Az új egység működtetéséről július 22-én írtak alá együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem agrárkarának és a Hortobágyi Lúdtenyésztő Vadásztársaság vezetői.

Az innováció, a kutatás elősegítése és a Debreceni Egyetem közeljövőben várható fejlesztése kerül szóba azon a pódiumbeszélgetésen, melyet többek között Palkovics László miniszter és Ascsillán Endre GE-alelnök részvételével tartanak a Campus Fesztivál Egyetem tér rendezvényhelyszínén.

A tavalyi szünet után újra megnyitotta kapuit a Campus Fesztivál. A program négy napja alatt 14 színpadon, 200 előadó lép fel a Nagyerdőn. Az idei fesztiválon is külön helyszínen mutatkozik be az egyetem. Az intézmény a kezdetektől szorosan kötődik a fesztiválhoz - hangsúlyozta Bács Zoltán kancellár

Magyarországon az elmúlt években Európában egyedülálló onkológiai hálózat alakult ki - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden a Debreceni Egyetemen (DE), amikor átadták az onkoradiológiai klinika új épületét.

A Debreceni Egyetem karai és intézetei tartalmas programokkal képviseltetik magukat a szerdán kezdődő debreceni Campus Fesztiválon. A szervezők ígérete szerint a standoknál érdekes, szórakoztató kísérleteket és izgalmas ismeretterjesztő előadásokat láthatnak az érdeklődők.

A virtuális művészeti oktatás tapasztalatait és hatását, valamint a kultúrafogyasztás új megjelenési formáit vizsgálta kutatásában a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Program, a DE Zeneművészeti Kar és A Jövő Művészetéért Alapítvány közös művészetpedagógiai kutatócsoportja.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem alakulata a 30. percben komoly hátrányba került, végül valamelyest kozmetikázott az eredményen. A DEAC férfi futsalcsapata az NB I ötödik fordulójában a

The post Alulmaradtunk a Kecskemét otthonában appeared first on DEAC.

Egy szerdai Szeged elleni találkozóval és egy újabb utazással a lábakban ezúttal már a vajdasági Gajdobra városában vendégszerepelt a DEAC kosárlabdacsapata. Andjelko Mandics már a

The post Vereség az első szerbiai edzőmeccsen appeared first on DEAC.

Mindössze 16 esztendős, de már a felnőtt csapat tagja a védő. Nagyon fiatal és nagyon tehetséges játékossal bővült a Debreceni Egyetem futballcsapata: a tizenhat esztendős

The post Szerződést kapott Kelemen Zsolt appeared first on DEAC.

Képgalériák