Hírek

Győzelemmel zárta az alapszakaszt a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata. Szintén sikerrel vette a hétvégi bajnokiját a DEAC röplabda- és női futsalegyüttese. A kosárlabdázók a sereghajtó otthonában maradtak alul, míg a kézisek hazai pályán kaptak ki.

A Debreceni Egyetem sportinfrastruktúrája küzdősport teremmel bővült a Böszörményi úti campuson. A közel 100 négyzetméteres helyiséget elsősorban a sporttudományi képzésben részt vevő hallgatók használják majd, de akár élsportolók is készülhetnek itt versenyeikre.

Biológusokat, biomérnököket, biotechnológusokat, fizikusokat, geográfusokat, hidrobiológusokat, vegyészeket, vegyészmérnököket, valamint okleveles tanárokat avattak a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának február 4-ei diplomaosztó ünnepségén.

Hétfőtől vehetik birtokba a Debreceni Egyetem hallgatói az új Learning Centert. A Főépület és a DEAC sportlétesítményei között, a Dóczy utca mögött kialakított többfunkciós, háromszögletű modern épület elsősorban az egyéni és a csoportos tanulást segíti.

Péntek délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be együttműködési megállapodását a DEAC Kosárlabda Akadémia és a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma. A dokumentum mindkét intézmény számára új távlatokat nyit az eredményes sportolás és tanulás összeegyeztetése tekintetében.

A Debreceni Egyetem több hallgatója is elismerést kapott a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola hagyományos éves díjátadó eseményén. Az év legjobb sportolójának Kozák Lucát választották, aki szintén a Debreceni Egyetemen tanul.

A Debreceni Egyetem (DE) és a város között összehangolt közös munka eddigi eredményeiről, a projektelképzelésekről, a Műszaki Karon folyó és a várható fejlesztésekről, továbbá egészségügyi stratégiai kérdésekről, közös feladatokról egyeztetett a DE vezetése és Debrecen polgármestere. A találkozón elhangzott, hogy a város számít és épít az intézmény tudományos, oktatási munkájára.

Egy idegenbeli és egy hazai mérkőzés vár a Debreceni Egyetem jégkorongozóira. Kosárlabdázóink a sereghajtó ZTE-hez utaznak, férfi röplabdázóink pedig a Kistext otthonában lépnek pályára. Női futsalosaink és kézilabdázóink itthon harcolnak a pontokért.

Kulturális és képzési kapcsolataik bővítéséről állapodott meg a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara és a Csokonai Színház. Az együttműködési szerződést Keményfi Róbert dékán és Gemza Péter igazgató csütörtökön írta alá.

Multi- és hiperspektrális távérzékelés, fotogrammetria, lézerszkennelés, geovizualizáció – a legmodernebb földtudományi technológiákat és eljárásokat ismerhetik meg azok a hallgatók, akik a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának új mesterképzését, a geoinformatika MSc-szakot választják.

A Debreceni Egyetem koordinálásával létrejött Magyar Celluláris Képalkotó, illetve a Magyar Orvosi és Preklinikai Képalkotó Laboratórium is elnyerte a legkiemelkedőbb hazai kutatási infrastruktúrának járó elismerést. Mindkét labor az Euro-BioImaging nevű Európai Kutatási Infrastruktúra Konzorcium akkreditált tagja.

Egy 26 tagú európai konzorcium tagjaként nyert a HORIZON-INFRA-2021 pályázaton a Debreceni Egyetem. A Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézetének NMR Műszercentruma az anyagszerkezeti, kémiai és biológiai problémák megoldását szolgáló nemzetközi hálózathoz csatlakozik.

Játékokkal színesített Interaktív nyílt napokat tart a Debreceni Egyetem a jelentkezők számát tekintve legnépszerűbb kara, a Gazdaságtudományi Kar. Február 2-án a Debrecenben, 3-án a Szolnokon elérhető képzésekről, szakokról lehet majd képet alkotni.

A Debreceni Egyetem és a Marton Genetics közös standja nyerte el a legszebb kiállítás díját az AGROmashEXPO 2022-n. Az űrbázist idéző standon a magyar űrprogramot támogató kutatási eredményeket mutatták be a január 26-29 között megrendezett nemzetközi mezőgazdasági kiállításon a DE MÉK szakemberei.

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák