Az idei konferencia az év két fő sporteseménye, a párizsi olimpia és paralimpia, továbbá a labdarúgó Európa-bajnokság tanulságait és a globális sportiparra gyakorolt hatásait, illetve a társadalmi beágyazottság mértékét vizsgálta, különös tekintettel a szabadidősport és az egészséges életmód vonatkozó trendjeire.
A kétnapos fórumon plenáris előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken, illetve workshopokon elemezték a sportszakmai témákat. Az egyetemi klubok helye, szerepe a hazai és nemzetközi élsportban – egyetem mint high performance center címmel meghirdetett eszmecserén a Debreceni Egyetem kancellárja, Bács Zoltán, a DE Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója, Balogh László, illetve a DESKI munkatársa, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi másodedzője, László Csaba mondta el meglátásait.
Bács Zoltán és Balogh László a nyári European Universities Games 2024 Debrecen-Miskolc – Európa legnagyobb multisporteseménye kapcsán tartott kerekasztalon is felszólalt, emellett Bács Zoltán kancellár egy további beszélgetésen is részt vett, ennek a témája a multidiszciplináris sporttudomány az amatőr és master sport szolgálatában volt.
- Örülünk, hogy harmadszor rendezték meg a fórumot, melynek támogatói is vagyunk, hiszen komoly fantáziát látunk Magyarország legnagyobb sportközéleti találkozójában. Egyedüli felsőoktatási intézményként a rendezvény kiállításán standdal is jelentkeztünk. Három kerekasztal-beszélgetésen is részt vettünk, ezekből kettőt mi vezettünk. Bács Zoltán a sporttudomány sokszínűségéről beszélt, amely az egyetemünket jellemzi, illetve azt is prezentáltuk, miért kellene a hazai egyetemi klubokat magasabbra helyezni. Emellett pedig a nyári nagy sikerű EUG-ról is beszámoltunk – idézte fel Balogh László, aki örömmel fogadta két nagy fővárosi klub, a Ferencváros és az Újpest elnökeinek elismerését, többek között ők is elismerően szóltak a Debreceni Egyetem sportökoszisztémájáról.
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánhelyettese, Bácsné Bába Éva a futballgazdaságról tartott előadást a konferencián.
- Bemutattam, hogy a világgazdaság összteljesítményéből milyen arányt termel a sportipar, azon belül mekkora a futballszektor gazdasági teljesítménye globálisan, illetve Európában. A futballszektor bevétel és kiadás szerkezetét is ismertettem, ahol kitértem rá, hogy Magyarországon jelentősen elmaradnak a jegy- és bérletbevételek, illetve a nézőszámok a nyugat-európaitól, és ehhez kapcsolódóan bemutattam intézeti kutatásunkat, melyet Balogh Renátó kollégámmal végeztünk, amelyben feltártuk, miért járnak a magyar szurkolók mérkőzésekre, illetve akik nem járnak, azok miért döntenek így – mondta el Bácsné Bába Éva.
A dékánhelyettes örömmel vett részt a konferencián, amely remek lehetőség a sportszakemberek találkozására, a kapcsolatépítésre.
- Érdekes előadások hangzottak el, melyek felhívták a figyelmet arra, hogy milyen kihívások jelentkeznek napjainkban a sport világában. Mivel elméleti és gyakorlati szakemberek is szerepeltek a programban, több szemszögből is meg lehetett vizsgálni egy-egy témát – osztotta meg a GTK dékánhelyettese.
A fórumot kísérő kiállításon a DE sporttudományi és gazdaságtudományi területre akkreditált sportos (sportközgazdász MSc) képzéseit, kutatási innovációit is megismerhették a hazai és külföldi sportélet, szakszövetségek, sportvállalatok képviselői. A rendezvényen a Debreceni Egyetem vezetőin és szakemberein kívül hallgatók is részt vettek.
A nagyszabású fórumon a Debreceni Egyetem képviselői egy különdíjat is átvehettek „Az év CSR akciója” kategóriában, amely a sport és a társadalmi felelősségvállalás, fenntarthatóság összekapcsolásáról szól. Az intézményt harmadik helyezéssel jutalmazták, mivel a FISU Healthy Campus minősítési rendszerében platinum fokozatot ért el.
Sajtóközpont