Hírek

„Sprichst du Deutsch?” elnevezéssel, hét középiskola diákjainak részvételével rendezte pénteken a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara és a Deutsche Telekom IT Solutions az országos német nyelvi verseny debreceni döntőjét. A legjobbnak a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája versenyzője bizonyult.

A Debreceni Egyetem labdarúgói és női röplabdázói győzelemmel zárták a hétvégét. A kézilabdázók, az amerikai futballisták és a rögbisek találkozója már nem sikerült ilyen jól.

A Debreceni Egyetem Humanitárius Koordinációs Bizottságának felhívására már félszáznál is több egyetemi hallgató lát el önkéntes feladatokat a biharkeresztesi határnál. Továbbra is várják az önkénteseket, az új jelentkezők a fővárosba tartó vasútvonalon segíthetik az ukrajnai háború elől menekülőket.

A Debreceni Egyetemnek, az intézménnyel együttműködő cégeknek és a DE hallgatóinak egyaránt kedvező tapasztalatai vannak a folyamatosan bővülő gyakornoki- és duális képzési programokról – derült ki a témában rendezett csütörtöki fórumon.

Kéthetes elméleti és gyakorlati oktatásban vesznek részt üzbég gyógyszerészhallgatók a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán a Tashkent Gyógyszerészeti Intézettel kötött megállapodás keretében.

Orvosi eszközöket adományozott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. Az eszközöket a tavaly decemberben megtartott jótékonysági vadászaton összegyűlt pénzből vásárolták. Az adományt csütörtökön adták át.

Két új iskolafogászati alapellátási körzetet hoztak létre a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájának Kossuth utcai feladatellátási helyén. A csütörtökön átadott iskolai rendelőkben 2200 diák fogorvosi vizsgálatait végzik.

A Debreceni Egyetem férfi futsalcsapata hazai pályán az Újpest ellen folytatja a felsőházi küzdelmeket. Itthon játszanak a DEAC floorballosai és rögbisei is. A labdarúgók, kézilabdázók és a női röplabdázók idegenben lépnek pályára a pontszerzés reményében. Amerikaifutball-csapatunk megkezdi a bajnokságot.

Az autonóm járművekkel és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatás-fejlesztésekben alkalmazzák azt az új fejlesztésű szervert, mellyel a Debreceni Egyetem Informatikai Karának eszközparkja bővült. A csütörtökön bemutatott speciális berendezés az intézmény stratégiai jelentőségű járműipari kutatásait segíti.

Középiskolás diákok tartottak bemutatót szerdán a Debreceni Egyetemen a német nyelv napja alkalmából. Az intézmény a programmal a Wunderbar Fesztivál március 28. és április 2. között rendezett országos népszerűsítő sorozatához csatlakozott.

Néhány perc erejéig bárki kosárlabdasztárnak érezhette magát csütörtök délelőtt a Debreceni Egyetemen. A Főépület Díszudvarában állították ki ugyanis a férfi kosárlabda Európa-bajnokság győztesének járó díszes serleget.

Több mint tízezer ember egészségügyi állapotát vizsgálták a Debreceni Egyetem szakemberei a most záruló öt éves kutatás-fejlesztési programban. A projekt célja a Kelet-Magyarországon élők életminőségének javítása volt a kutatási eredmények hasznosításával.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Sürgősségi Klinikája 2017-ben kezdte meg önálló működését. Az intézmény mára az ország egyik legszínvonalasabb sürgősségi oktató-kutató-gyógyító centrumává vált. A klinika fennállásának ötödik évfordulója alkalmából rendezett szerdai ünnepségen felavatták Juha Richárd szobrászművész domborművét, valamint a Sürgősségi Klinika és Sürgősségi Orvostani Tanszék első tablóját.

Megkezdődött az „Ipar napjai” programsorozat, amelyet 36 cég részvételével hatodik alkalommal rendez meg március 30. és április 1. között a Debreceni Egyetem Műszaki Kara a Debrecen megyei jogú város Önkormányzatának közreműködésével.

DEAC hírek

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Az egyetemisták vezére, Sándor Tamás ugyanolyan remekül kezdte a szezont, mint csapata. Nem túlzás, szárnyal a DEAC az NB III Északkeleti csoportjának 2024/2025-ös szezonjában. A

The post Tobe hét bajnokin öt gólt szerzett appeared first on DEAC.

Két DEAC-játékosért is szoríthatunk a sportág legfontosabb versenyén, amelynek idén Magyarország ad otthont. A sakkpartikat élőben követhetjük a Teniszke II-ben. A 45. nyílt és 30.

The post Élő közvetítés a DEAC sportcampuson a sakkolimpiáról appeared first on DEAC.

Képgalériák