Hírek

A Debreceni Egyetem orvosai, illetve orvostanhallgatói is fellépnek a Magyarországi Orvosmuzsikusok Egyesületének idei találkozóján. Április 27-én, pénteken a Nagytemplomban, 28-án és 29-én pedig a Zeneművészeti Kar Liszt termében adnak koncertet.

A Debreceni Egyetem tudományos előadás-sorozata, a Science Café keretében szervezett könyvbemutatóval kezdődik a második Flamand-Holland Kulturális Fesztivál Debrecenben.

A Villamosenergetikai Kihelyezett Tanszék létrehozásával és a mérőlabor eszközfejlesztésével emeli magasabb szintre a duális képzést is magában foglaló együttműködést a Debreceni Egyetem és az E.ON. Az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá.

Nemzeti agrárerdészeti napot tartottak hétfőn a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán. A tematikus program egy ötnapos nemzetközi agrárerdészeti képzés része, melyre öt országból érkeztek szakemberek. Közös tanterveken, oktatási módszertanokon dolgoznak.

Gálaműsorral ünnepelte alapításának 65. és gyakorlóiskolai múltjának 60. évfordulóját a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája szombaton.

A vizes élőhelyek védelme és a természetvédelmi szakpolitika érvényesítésében tett több évtizedes munkásságáért, az egyetemi oktatásban végzett kimagasló teljesítményéért tüntették ki Dévai Györgyöt, a Debreceni Egyetem professor emeritusát.

Nagyszerű pontszerzéssel folytatta a bajnoki küzdelmeket a DEAC NB I/B-s férfi kézilabda együttese. Győzött a floorballcsapat és a megye II-es labdarúgócsapat is. Nem sikerült viszont a pontszerzés férfi kosarasainknak, az NB III-as focistáknak és a röpiseknek sem.

Csaknem 400 általános és középiskolás diák vett részt az idei Less Nándor Földrajzversenyen. A Debreceni Egyetem fiatalon elhunyt kutatójáról elnevezett megmérettetés döntőjének ebben az évben is az intézmény adott otthon.

Egykori és jelenlegi hallgatók, oktatók cseréltek tapasztalatot kötetlen formában a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszék és a FAG Magyarország Ipari Kft. második Schaeffler Gépészmérnöki Szakestjén.

A karok, köznevelési intézmények, központi egységek belső költségvetése mellett egy új egyetemi kitüntetés, a Klebelsberg Kunó-díj alapításáról is döntött április 19-ei ülésén a Debreceni Egyetem Szenátusa.

A Debreceni Egyetem vezeti azt a nemzetközi kutatási programot, amely az evolúcióbiológia terén hozhat jelentős eredményeket. Az Élvonal kiválósági pályázat keretében 229 millió forintból megvalósuló program nyitókonferenciáján tíz ország kutatói tanácskoznak.

Kulisszatitkok azoktól, akik heti szinten váltják valóra párok álmait – az esküvőipar rejtelmeibe kalauzol el a DEViK - Üzleti Innovációs Klub áprilisi klubtalálkozóján.

Nincs könnyű dolguk a DEAC kézilabdázóinak, hiszen egyik fontos és nehéz rangadó követi a másikat. Idegenben pattogtatnak ezen a hétvégén kosárcsapataink, a futsalosok és a floorball együttes is. Itthon szurkolhatunk viszont röpiseinknek és a focistáknak.

A Debreceni Egyetem két munkatársa is díjat vehetett át az egyetemi sport szervezéséért csütörtökön, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) éves rendes közgyűlésén.

DEAC hírek

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.

Szeptember 7-én immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Garamvölgyi Lajos Emléktorna. Négy korosztályunk – U8, U9, U10, U11 – szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban

The post Tornagyőzelmekkel tisztelegtünk a DVSC legendás edzőjének emléke előtt appeared first on DEAC.

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra. A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.

Képgalériák