Képviselőválasztás az MTA-n

A Debreceni Egyetem 19 oktatója vehet részt a következő három évben nem akadémikus tagként a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének közgyűlésein. Az új, nem akadémikus képviselők március 1-től látják el feladataikat.

Az MTA köztestülete megválasztotta a közgyűlés nem akadémikus tagjait a következő három évre, a Debreceni Egyetem 19 oktatója kapott bizalmat. A teljes listát hétfőn tette közzé honlapján az MTA.

A 11 tudományos osztályból 9-ben lesznek jelen a DE szakemberei, akik az akadémia legfőbb döntéshozó testületében, az évente kétszer ülésező közgyűlésben képviselik majd mindazok érdekeit, akik tudományos fokozattal rendelkeznek, és az MTA köztestületének tagjaként részt vesznek a hazai tudományos életben.

Az új, nem akadémikus közgyűlési képviselők 2022. március 1-től látják el feladataikat.

A Debreceni Egyetemről választott képviselők névsora:

Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya

Tóth Valéria, az MTA doktora

 

Matematikai Tudományok Osztálya

Hajdu András, az MTA doktora      

 

Agrártudományok Osztálya

Balogh Péter, az MTA doktora

Dobránszki Judit, az MTA doktora

Komlósi István, az MTA doktora

Oláh Judit, az MTA doktora

 

Orvosi Tudományok Osztálya

Csernoch László, az MTA doktora

Kappelmayer János, az MTA doktora

Németh Norbert, az MTA doktora

Póka Róbert kandidátus

 

Kémiai Tudományok Osztálya

Gáspár Attila, az MTA doktora

M. Nagy Noémi, az MTA doktora

Várnagy Katalin, az MTA doktora

 

Biológiai Tudományok Osztálya

Lengyel Szabolcs, az MTA doktora

Lontay Beáta PhD

Panyi György, az MTA doktora

 

Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya

Czibere Ibolya PhD

 

Földtudományok Osztálya

Kozma Gábor, az MTA doktora

 

Fizikai Tudományok Osztálya

Erdélyi Zoltán, az MTA doktora

 

Bővebb információ: https://mta.hu/mta_hirei/megvalasztottak-az-mta-nem-akademikus-kozgyule…

Sajtóiroda - BZs