Sikeres OETDK

Színvonalas előadásokat hallhatott a zsűri a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi TDK Konferenciáján. A háromnapos online rendezvény résztvevői és nyertesei közül a legtöbben az Általános Orvostudományi Kar hallgatói. A legjobbak a jövő tavaszi OTDK-n versenyezhetnek.
- Megítélésem szerint minden idők legszínvonalasabb TDK konferenciáját zártuk pénteken – jelentette ki Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja, az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke. A kari vezető kifejtette: nagyszerű előadásokat hallhattak a fantasztikusan felkészített hallgatóktól, akik bebizonyították, hogy remek vitakészséggel is rendelkeznek.
- Megnyugtató, hogy rendkívül felkészült hallgatókat tudunk delegálni a jövő évi Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. Köszönet illeti a felkészítő tanárokat, és a szervező Tudományos Diákköri Tanácsot, valamint a lebonyolításban részt vevő önkénteseket is – tette hozzá Mátyus László.
 
A pénteken zárult három napos online rendezvényen 314 előadás hangzott el. A vidéki egyetemek közül a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi TDK Konferenciáján vett részt a legtöbb hallgató.
 
- Ez azért fontos, mert a résztvevők száma alapján kap kvótát az intézmény az országos versenyre, az OTDK-ra. Örömteli az is, hogy idén rekordszámú, több mint 80 angol nyelvű előadás hangzott el – mondta a hirek.unideb.hu-nak Erdődi Ferenc egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem ÁOK TDT elnöke.
A TDK Konferencián az Általános Orvostudományi Kar hallgatói 28 első, 28 második és 25 harmadik helyezést értek el, emellett 41 különdíjat érdemeltek ki.  A Fogorvostudományi Kar hallgatói 1 első, 1 második, a Gyógyszerésztudományi Karon tanulók 1 első, 2 második, 3 harmadik, a Népegészségügyi Kar hallgatói 2 első, 1 második és 3 harmadik helyezést szereztek.
A versenyen több díjat is kiosztottak. Többek között a Kövér András Tudományos Diákköri Díjat, a Professzor Dr. Furka István Sebész Kutatói Emlékdíjat, a Magyar Immunológia Haladásáért Alapítvány díját, illetve a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság, a Családorvos Kutatók Országos Szervezete, a Magyar Orvostudományi Nukleáris Társaság és a Magyar Bioinformatikai Társaság is elismerte az általa legjobbnak ítélt hallgatókat.  
 
A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi TDK Konferenciájának eredményei
 
Sajtóiroda- CzA