Hírek

Kiváló szakmai tevékenységéért a Debreceni Egyetem három munkatársát és egy hallgatóját tüntette ki az önkormányzat. Juhász Lajos egyetemi docens és Szekanecz Zoltán egyetemi tanár Hatvani-díjat, Kovács Csilla osztályvezető főorvos Boncz László-díjat, Kozák Luca atléta, az intézmény hallgatója pedig Hajós Alfréd-díjat vehetett át az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából rendezett vasárnapi ünnepségen.

Egy győzelem és egy vereség a Debreceni Egyetem jégkorongcsapatának hétvégi mérlege. Kosarasainknak majdnem összejött a bravúr, és kikaptak kéziseink, röplabdázóink és labdarúgóink is. Floorballcsapatunk hazai pályán diadalmaskodott.

A 2023. évi, illetve a 2024. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás követelményeiről, új természettudományi mesterképzési szak indításáról és több szabályzat módosításáról döntött októberi ülésén a Debreceni Egyetem Szenátusa. A tanácskozáson szó volt az Agárkabinet kihelyezett üléséről is, melyet az Országházban tartottak.

A Debreceni Egyetem idei közbeszerzési tervének és működési szabályzatának néhány módosítása, valamint a DE Klinikai Központ működési rendjének változásai is napirendre kerültek a fenntartó alapítvány kuratóriumának legutóbbi ülésén.

A Debreceni Egyetemen elérhető széleskörű sporttudományi képzéseket, kutatásokat, infrastruktúrát és innovációkat is megismerhették az érdeklődők hazánk legnagyobb sportkonferenciáján.  A budapesti rendezvényre több előadással és standdal készültek a Sporttudományi Koordinációs Intézet szakemberei. 

Az energiaszektor működéséről, az európai energiapiac mechanizmusairól, szabályozásáról, a hazai helyzetről és a válság várható kimeneteléről beszélgettek a DE Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézetének mesteroktatói a Böszörményi úti campuson.

A kormány képviselői, a szektor meghatározó nagyvállalatainak menedzserei és az iparági szövetségek vezetői előtt ismertette a Debreceni Egyetem agrárstratégiáját az intézmény Agrárkabinete. A találkozón részt vett az Egyesült Arab Emírségek magyarországi nagykövete is.

Egy napon belül két mérkőzést játszanak a Debreceni Egyetem jégkorongozói. Kosarasaink és férfi röplabdázóink a címvédővel csapnak össze, férfi futsalosaink pedig megyei rangadóra készülnek. Kézilabdázóink és labdarúgóink idegenbe utaznak a pontokért.

Színdarab is készül annak az átfogó kutatásnak a tapasztalataiból, melyet a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara készített a gyermekjogok témakörében az angliai The Open University-vel közösen. A tudományos munka eredményeit csütörtökön mutatták be a Vojtina Bábszínházban.

Minden eddiginél több vállalat mutatkozott be a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara által rendezett Szakmai Napon. Az érdeklődő több száz egyetemista tájékozódhatott arról, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelniük a munkaerőpiacon és próba állásinterjúkon is részt vehettek.

Járműmechatronikai kihelyezett tanszéket hoz létre a Vitesco a Debreceni Egyetemen. Az autóiparban használatos hajtásláncok gyártásával és fejlesztésével foglalkozó német cég a csütörtökön aláírt megállapodás nyomán bekapcsolódik a Műszaki Kar újonnan induló villamosmérnök mesterképzésébe, valamint a mechatronikai mérnökök oktatásába is.

Európában elsőként Magyarországon jött létre országos skill-laborhálózat. A Debreceni Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen továbbfejlesztett központokban, illetve 16 megyei oktatókórházban az orvostanhallgatók valósághű körülmények között, korszerű és magas színvonalú eszközökkel gyakorolhatják a diagnosztikus, terápiás és életmentő beavatkozásokat. A több mint 13 milliárd forintos projekt eddigi tapasztalatait csütörtökön a Debreceni Egyetemen vitatták meg az intézmények képviselői.

Az ország jogi karral rendelkező felsőoktatási intézményeit érintő országjárás, az Igazságügyi Őszi Szakmai Napok részeként látogatást tett a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az Igazságügyi Minisztérium delegációja. A kar vezetőivel folytatott megbeszélés középpontjában a fogyasztóvédelem aktuális helyzete és új irányai álltak, de szó esett a minisztérium által folyósított ösztöndíjakról is.

Növényvédelem nélkül nincs hatékony mezőgazdaság – hangzott el a 27. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon. A Debreceni Egyetem MÉK Növényvédelmi Intézete szakmai szervezetekkel közösen megrendezett tanácskozásán szó volt egyebek mellett a hazai növényvédelem átalakulásáról és az európai uniós irányelvek hatásairól.

DEAC hírek

Fölényes győzelmet aratott a Debreceni Egyetem a Dunaújvárosi Acélbikák ellen. Egy héttel a legutóbbi DEAC–Dunaújvárosi Acélbikák mérkőzés után ismét összecsapott a két gárda a Debreceni

The post Hatott, hogy hatot lőttek appeared first on DEAC.

A DEAC uralta a mérkőzést, ám kihagyta a helyzeteit, ezért maradt a döntetlen. A listavezető Debreceni Egyetem gárdája a hatodik helyen álló Eger SE-hez látogatott

The post Egerben hagytunk két pontot appeared first on DEAC.

A DASE U14-es csapata a hét utolsó napján hátrányból fordítva nyert Hajdúböszörményben. Molnár Máté tanítványai ahhoz a Hajdúböszörményhez látogattak, amely gárdának az első körben tizenkettőt

The post Egységben az erő appeared first on DEAC.

Képgalériák