Hírek

Az Antwerpeni Zeneakadémia világhírű professzorától, Hans de Jongtól tanulhatnak a Vll. Országos Szaxofonos Találkozó résztvevői a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. A csütörtöktől vasárnapig tartó programra a határon túlról is érkeznek fiatal zenészek.

Száz éves a debreceni tanárképzés – ebből az alkalomból a nagy iskolateremtő, Karácsony Sándor munkásságát, máig ható eredményeit idézték fel a Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Művelődéstudományi Intézetének szerdai ünnepi megemlékezésén.

Mostantól biciklizhetnek dialíziskezelés alatt a Klinikai Központ betegei, mindez új lehetőségeket jelent a vesebetegek mozgásterápiájában, életminőségük javításában – jelentették be szerdán a Debreceni Egyetemen.

Vajda István egyetemi tanár lett a Debreceni Egyetem Mechatronikai és Villamosmérnöki Intézetének alapító vezetője. A professzort a Műszaki-Informatikai Kabinet keddi ülésén mutatta be Palkovics László oktatásért felelős államtitkár.

A Debreceni Egyetem 32 pályázata több mint 25 milliárd forintot nyert az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból – jelentette be kedden Schanda Tamás János európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár és Palkovics László oktatásért felelős államtitkár.

A szülész-nőgyógyász életét, szakmai munkásságát elevenítették fel, és szellemi hagyatékát mutatták be a Kenézy-emléknapon. A rendezvényt a Debreceni Egyetem és a Dr. Kenézy Gyula Baráti Kör Egyesület közösen szervezte.

Különleges irodalmi esttel emlékeztek meg a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár munkatársai a költő születésének 140. évfordulójáról. Ady Endre kevéssé ismert művei mellett a kortársak levélrészleteiből, visszaemlékezéseiből is ízelítőt hallhatott a közönség.

Brexit, uniós bővítés, eurozóna – az Európai Uniót érintő aktuális kérdésekről tartott rendhagyó előadást Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője hétfőn a Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak.

A vidék gazdaságát erősíti az a program, amelyet több mint 900 millió forintos uniós támogatásból valósít meg közösen az elkövetkező három évben a Debreceni Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem és az Eszterházy Károly Egyetem.

Minden várakozást felülmúlt a Debreceni Egyetem november 22-23-ai nyílt napjainak látogatottsága. Az idei DExpón 6550 középiskolás volt kíváncsi az intézmény kínálatát bemutató programokra.

A dobogóra pályázó Nyíregyházát győzte le a DEAC férfi kézilabdacsapata a hétvégén. A floorballosok is magabiztosan nyertek, az NB III-as labdarúgók viszont kikaptak a sereghajtó otthonában.

Rekordszámú, 107 jelölt vette át oklevelét november 25-én, a Debreceni Egyetem doktor- és díszdoktoravató ünnepségén, ahol doktori és habilitált doktori, professor emeritus, valamint címzetes egyetemi tanár címeket és egyetemi kitüntetéseket adtak át.

A világhálón használt RSA titkosítás biztonságosabbá tételének matematikai hátteréről tartott előadást pénteken az Informatikai Karon a Zágrábi Egyetem professzora, Andrej Dujella, aki szombaton vette át a Debreceni Egyetem díszdoktora címet.

A szülész-nőgyógyász életét, szakmai munkásságát, szellemi hagyatékát bemutató Kenézy-emléknapot rendez november 28-án, kedden Kenézy Gyula tiszteletére a Debreceni Egyetem és a Dr. Kenézy Gyula Baráti Kör Egyesület.

DEAC hírek

A férfiak szombaton, a nők vasárnap kezdik meg bajnoki szereplésüket. Eljött szeptember közepe, és megkezdődnek a rögbibajnokságok küzdelmei is. A DEAC Huszárok a 2024/2025-ös férfi

The post Mindkét rögbicsapatunk pályára lép a hétvégén appeared first on DEAC.

A szurkolói igényeket figyelembe véve továbbra is követhetők stream-en a találkozók, már a szombati MOL Magyar Kupa-mérkőzés is. Bár korábban volt arról szó, hogy a

The post Továbbra is nézhetők online a DEAC-meccsek appeared first on DEAC.

Boros Tamás szerint a Debreceni Egyetem alakulatának ugyanolyan mentalitással kell játszania a Százhalombatta ellen, mint a múlt héten. A DEAC kézilabdacsapata a Rákosmente elleni 28-24-es

The post Komolyan kell venni az újoncot appeared first on DEAC.

Képgalériák