Nyílt nap a DE Kossuth Gyakorlóiban

Bemutató foglalkozásokon, iskolai bejárásokon, szülői értekezleten ismerhetik meg a Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája három feladatellátási helyének képzési kínálatát az iskolaválasztás előtt álló diákok, az őket elkísérő szülők és nagyszülők.

A Csengő utcai feladatellátási helyen november 3-án a 4, illetve az 1+4 évfolyamos képzés nyílt napjára várják az érdeklődőket, november 4-én pedig a hatévfolyamos képzést mutatják be.

A tájékoztatón a hatodikos és a nyolcadikos diákok óralátogatásokon, tudományos kísérleteken vehetnek részt, valamint megismerhetik az iskola életét. Ezt követően a pedagógusok szülői értekezletet tartanak, bemutatják az iskola gazdasági, jogi-kommunikációs tagozatát, a műszaki és az orvosi-gyógyszerészeti képzést, a nyelvi előkészítő osztályokat, valamint az 1+4 évfolyamos nyelvi előkészítő osztályt is (https://kossuthgimn.unideb.hu).

A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló és Általános Iskolája Arany János téri feladatellátási helye november 9-én és 10-én tartja beiskolázási nyílt napját. Az eseményen többek között bemutatkoznak az elsősöket váró tanítók, valamint az iskola legfontosabb képzési lehetőségeiről, a gyermekközpontú nevelésről, a tehetséggondozásról, a tanórákon kívüli sportolási lehetőségekről és a választható szakkörökről is informálódhatnak a látogatók.

A feladatellátási helyen a következő tanévben három elsős osztályt indítanak. A képzést és a pedagógusokat a honlapon december 1-től megjelenő kisfilmekből is megismerhetik majd azok, akik nem tudtak részt venni a nyílt napon. A beiskolázási programokról bővebben az iskola honlapján lehet tájékozódni (https://aranyalt.unideb.hu).

A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló és Általános Iskolája Kossuth utcai feladatellátási helyén is három elsős osztály indul; november 10-én és 11-én tartják a következő tanévről tájékoztató nyílt napot, amelyen az iskola képzési programjával, a tanórákon kívüli sportolási és művészeti lehetőségekkel ismerkedhetnek az érdeklődők, valamint egy-egy tanóra folyamataiba is betekinthetnek. A program november 3-tól az iskola honlapján lehet regisztrálni (https://kiskossuth.unideb.hu). 

A részletes beiskolázási program a (https://kiskossuth.unideb.hu/sites/default/files/upload_documents/kiskossuth_beiskolazas_plakat_0.pdf) linken érhető el.

- A nyílt napok lehetővé teszik, hogy a látogatók megismerjék az iskola épületét, a pedagógusokat. A tájékoztatókat a szülők figyelmébe is ajánljuk, mert bizonyára szeretnék tudni, hogy hova kerül a gyermekük. Igyekeztünk minél szélesebb körben lehetőséget biztosítani a feladatellátási helyek megismerésére, éppen ezért lesznek idegen nyelvi, a természettudományos tantárgyakat bemutató órák. A gimnáziumban a módszertani sokszínűséget szeretnénk feltárni, az általános iskolákban pedig a tanítónők személye kerül előtérbe. A szülők matematika-, magyar-, környezet- vagy technikaórákat láthatnak, de egyéb foglalkozásokkal, élményekkel is kiegészítjük a beiratkozást. A leendő első osztályosok szülei általában arra kíváncsiak, hogy mitől iskolaérett a gyerek, hogyan készüljenek az iskolakezdésre, a felvételi vizsgákra. Ezekre a kérdésekre gyakorlati tanácsokkal igyekszünk válaszokat adni - mondta Denichné Hajdu Mónika Tímea, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája intézményvezetője.

 

Az általános iskolai jelentkezési lapok 2022. január 3-tól letölthetők az iskolák honlapjáról, a postára adás végső határideje pedig 2022. január 21.

A nyílt napokon az érvényes járványügyi előírásoknak megfelelően valamennyi résztvevő számára kötelező lesz a maszkviselés.


Sajtóiroda - BZ