A Debreceni Egyetemen rendezték meg a Nemzetközi Űrhajós Kongresszus nyílt napját. A résztvevő külföldi asztronauták a természettudomány területén tanuló egyetemi hallgatók, középiskolás diákok körében népszerűsítették az űrtudományt, és megismerték a DE űrkutatási programját.

A harmincnyolc ország mintegy 400 űrhajósát tömörítő amerikai székhelyű Nemzetközi Űrhajós Szövetség (Association of Space Explorers – ASE) nemzetközi űrkongresszusa kapcsán tartottak nyílt napot a Debreceni Egyetemen, ahova amerikai, francia és szír űrhajósok érkeztek.

A DE Főépület Aulájában rendezett esemény megnyitóján Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese kiemelte, hogy az egyetemen dolgozó kutatók magas hozzáadott értékkel segítik az űrtudomány fejlődését az intézményben.

- A legfontosabb a tanulás, hiszen ez megalapozza akár az űrhajós pályát is, amihez a matematika is elengedhetetlen. Ez egy interdiszciplináris terület, ahova sikeresen lehet integrálni szinte minden tudományt, minden egyetemi szakembert, kutatót, fizikust, matematikust. A hallgatók szempontjából szinte mindegy is, hogy mely szakot választják, biztosan megtalálhatják a számításaikat, és közel kerülhetnek ahhoz, hogy űrkutatóként, vagy akár asztronautaként építsenek maguknak karriert – fogalmazott az általános rektorhelyettes.

Az űrkutatás területével a Debreceni Egyetem kutatói innovatív módon foglalkoznak, a DE SPACE programban az űrutazás emberi szervezetre kifejtett hatásait, valamint technikai feltételeit is vizsgálják.

- A hosszabb űrben tartózkodás idején nem lehet felvinni megfelelő mennyiségben olyan tápanyagokat, amik a túléléshez kellenek, az a cél, hogy teljes értékű élelmiszert állítsunk elő az űreszközökön. Az egyetemi űrprogram az űrhajósok életminőségével, az űrorvoslással is foglalkozik, a mikrogravitáció ugyanis megváltoztatja a fiziológiai állapotot, leépülnek az izmok és a csontok, ezekre a problémákra is igyekszünk megoldást találni.  A DE már a hetvenes évek óta folytat az űrrel kapcsolatban kutatásokat, s annak az egyetemnek, amelynek az a célja, hogy a világ legjobbjai között tartsák számon, olyan kutatási portfólióval kell rendelkeznie, amely kiszolgálja a mindenkori társadalmi igényeket, és előkészíti azoknak a problémáknak a megoldását, amik a jövő emberiségének javát szolgálják – nyilatkozta a hirek.unideb.hu-nak Csernoch László rektorhelyettes.

James Shelton Voss amerikai pilóta, űrhajós ezredes, aki öt alkalommal járt a világűrben és összesen 202 napot töltött odafent, a nemzetközi űrhajós delegáció nevében köszönetet mondott azért, hogy részt vehetnek a rendezvényen, és fontos feladatnak nevezte, hogy minél több fiatalt megismertessenek az űrhajózás szépségével, valamint felhívják a figyelmet az űrkutatásban rejlő karrierlehetőségekre.

Papp László, Debrecen polgármestere beszédében kiemelte, hogy a város mindig a tudásban látta a fejlődés lehetőségét, és méltatta a Debreceni Egyetem, valamint az Atommagkutató Intézet nemzetközi szinten is mérvadó tudományos teljesítményét, kutatási eredményeit. Hozzátette: a DE-n folyó tudományos munka mérföldköve lehet az űrkutatás további sikereinek.

Az eseményen részt vevő kilenc asztronauta azokkal a hallgatókkal is találkozott, akik természettudományos képzéseken vesznek részt és érdekli őket az űrkutatás.

A nyílt napon a Debreceni Egyetem szakemberei előadásokat tartottak az űrtudományokról, így a résztvevők megismerhették többek között a DE űrkutatási projektjét, valamint hallhattak a Mars és a Holdkutatási programokra vonatkozó legújabb elképzelésekről is.

Sajtóiroda - BZ